Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Sz. Dévai Judit: Legalul

a vállalkozóktól összegyűjtött adományok felhasználásával - nagycsaládosokat és otthonokban éló', magányos időseket ajándékozott meg. (Furcsa egybeesés, hogy a 300 résztvevő közül mindkét csatornán ugyanazt az 5 gyermekes, másfél éve özvegy, síró férfit szólaltatták meg a szenzációra éhes sajtó képviselői.) A TV2 Jó reggelt, Magyarország magazinjában Márta István igazgató megemlítette, hogy az Új Színház Goldoni-bemutatója előtt - mindenféle külön szervezés nélkül (!?) - az aznap délutáni ingyenes bemutatóra szeretettel várják a nagycsaládosokat és a nyugdíjasokat, amely akció - tekintettel az átlagos helyárakra - hozzávetőlegesen 1000 Ft-os támogatást jelent fejenként. A TV2 másik híradása, egy több, mint 5 perces riportfilm, a Naplóban került sugárzásra, s a néhány héttel korábban született pécsi négyes ikrek hazatértéről szólt. Költői kérdés: a legnagyobb kereskedelmi csatornán akkor is hírértékű volna-e az esemény, ha a gyerekek konszolidáltabb körülmények közé érkeznek? A csöppségek szülei ugyanis történetesen cigány etnikumúak, a hat fős család egy 30 m2-es szoba-konyhában él, a férj munka- nélküli, segítségük csupán az önkormányzat által biztosított dada, összjövedelmük pedig mindössze 30 ezer Ft. Ez pedig - fogalmaz bevezetőjében a műsorvezető - ha csak pelenkára költik, akkor sem elég. Vajon miért gondolja úgy, hogy a létminimum alatt élő családnak is - „bedőlve” a reklám-sugallta álomvilág csillogása és kényelme illúziójának - az anyagi lehetőségeit messze meghaladó presztízs-fogyasztás mókuskerekébe kellene szállnia? Gondolkodásmódja viszont eredményesen ragadós (vagy ügyesen szájba rágós?): bár a fiatalasszony a riport közben még textilpelenkát mos, kis idővel később már arról beszél, hogy az eldobható naponta 1500-1600 Ft-ba kerül, s reméli, az ígért segítség pelenka- és gyógyszer-ügyben nem marad el. Önmagát minősíti a műsorvezető a riportot záró kommentárral is: ,dgértem, hogy ma még lesz egy igazi egyiptomi kaland kígyókkal, de szerintem ennél nagyobb kaland nem létezik, egyszerre négy gyereket nevelni. Szerintem inkább a kígyók.” A korábban már leírtak fényében túl sok illúziónk már nem lehet a legnagyobb nézőtérrel bíró véleményformálók értékrendszerét illetően, de ennyire kirívó, nyílt családellenes kijelentés még a kereskedelmi csatornákon sem túl gyakori.

A nagycsaládosokkal kapcsolatos többi - s a csatornák között a legtöbb - híradás ismét a Duna TV-n került adásba. Tudósítottak arról, hogy a korábban országszerte híressé vált, de a reflektorfényből már régen kikerült, ma már 17 éves kiskunfélegyházi ötösikreket - mint minden évben - karácsony alkalmából ismét vendégül látta, s megajándékozta a város polgármestere. A Virradóm ban - részben a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Duna Tv közös gyűjtőakciója apropóján is - dr. Benkő Ágotával folytattak 8 perces interjút. Ugyancsak a Virradórában került sugárzásra egy kivételes, párját ritkító riportfilm, amely 4 és fél percbe sűrítette a Fűzi család portréját: a nagycsaládét, amelyben húsz - a négy hónapostól a 26 éves korig terjedő életkorú - gyermek él. Tekintetbe véve az összes vizsgált műsorrészletet, ez az egyedüli olyan anyag, amelyben a nagycsalád nem mint a társadalmi deviancia kísérője, az elszegényedés velejárója és forrása, az állami és a karitatív szervek kényszerű gondoskodásának tárgya, hanem mint a szeretetben, munkamegosztásban, az egymás iránti kölcsönös odafigyelésben és gondoskodásban élő kisközösség jelenik meg. A riportfilm hangvétele - a szemmel látható, tisztes szegénység ellenére - bi824