Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Solymossy Péter: A méltatlanul mellőzött brit történész

míg ,ß magyar-román szerinte a tengelyhatalmak diktátumának az eredménye, amit erővel kényszerítettek Romániára.” Macartney közvetve utal arra az abszurditásra, hogy nem Magyarország, hanem Románia királya Károly kérte a döntőbíráskodást, és rámutat arra is, hogy Halifax ígéretét a háború utáni igazságos és méltányos rendezésre, amelyet Nagy-Britannia minden eszközzel támogatni fog, utódai megszegték. Azt is megemlíti, hogy „Nem hivatalosan a külügyminisztérium közölte Barczával, hogy Nagy-Britannia nem tud olyan területi változásokat elismerni, amelyek 1939. szeptember 1. után történtek. Magyarország számoljon ezzel a fontos ténnyel.”34 Ez tompította volna a különbségtételt a magyar—román s a bolgár—román rendezés között, de ugyanakkor ellentmondó volt.

Macartney is adós marad a válasszal, hogy milyen tényezők vagy erők okozták a brit álláspont megváltozását július eleje és július 23-a között, amikor Nagy-Britannia még a tárgyalások folyamán további segítséget nyújtott a Teleki-féle politika ellenségeinek azzal, hogy elismerte a Cseh-Szlovák Nemzeti Bizottságot, mint ideiglenes kormányt. Bár a szerző utal arra, hogy „a józan hangokat elfojtották a sajtó legnagyobb részének téves és nem korrekt kommentárjai, beleértve a BBC-t, ahol a román kommentátor lázító hangon szabadon uszíthatta a románokat a magyarok ellen, míg a magyar osztálynak még azért is harcolnia kellett, hogy megengedjék Halifax hivatalos nyilatkozatának idézését”35, ez mégsem bizonyul elégséges magyarázatnak a háttérerők kilétét és indokait illetően.

A Jugoszláviával kötött „szerencsétlen” („örökbarátsági”) szerződés kapcsán Macartney leszögezi, hogy Magyarország három lényeges hibát követett el, amely később olyan kínos helyzetbe hozta. Először is alábecsülte a belgrádi tengelyellenes hangulatot, majd pedig nem iktatta a szerződésbe a szokásos rebus sic stantibus36 elvét, ami általában alapvető tulajdonsága a szerződéseknek. Az angol szerző szerint ,A harmadik tévedés abban rejlett, hogy a tényeket helytelenül állították be Nagy-Britannia felé. Egyfelől igaz, hogy a sajtó következetesen azt írta, hogy a paktumot a »Hármas Szövetség« szellemében a »tengelyhatalmak teljes hozzájárulásával« kötötték. Másfelől viszont a magyarok olyan gyakran hangsúlyozták a Foreign Office előtt, hogy amit a sajtó ír, az egyszerű porhintés volt a németek szemébe, hogy végül is a brit külügyminisztérium szavuknál fogta őket; vagyis elhitte, amit a magyar kormány magánbeszélgetések útján közölt velük.”37 [Azaz, hogy Magyarország a függetlenségét akarja biztosítani, és kivonni magát a túlzott német befolyás alól. - S. P.] Macartney következtetése: ,Ennek következtében később Magyarországot saját megnyilatkozásai alapján bélyegezték meg egy olyan árulásért, amit nem is követett el.”38

A magyar-brit kapcsolatokról szólva a szerző kiemeli, hogy a német katonai szállítmányok Romániába való átengedése és a Háromhatalmi Egyezményhez való csatlakozás ellenére sem a Foreign Office, sem a brit sajtó nem kezelte nagyon szigorúan Magyarországot, mert viselkedését egy bábu rán- gatódzásaként könyvelte el, ami mögött nem állt önálló szándék. Mindazonáltal Nagy-Britannia figyelmeztette a magyar kormányt, hogy megszakítaná a diplomáciai kapcsolatokat, ha Magyarország csapatokat engedne át területén egy olyan ország felé, amelyik szövetségese vagy baráti viszonyban van Nagy- Britanniával. „Amennyiben megengedné, hogy ezek az erők a területén ma798