Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Solymossy Péter: A méltatlanul mellőzött brit történész
radjanak, illetve azt hadműveleti bázisul használnák fel, sőt Magyarország is részt venne a támadásban, ezt »casus belli«-nek tekintenék.”39 Macartney beszámol Benes újra megválasztott .köztársasági elnökinek a müncheni határok el nem ismeréséről szóló nyilatkozatáról a Times-ban, melynek következtében 1940. december 28-án Cadogan közölte Barczával a brit politikai irányvonal legújabb fordulatát, melynek értelmében a brit kormány visszavonta az előzőleg képviselt álláspontját az első bécsi döntés kérdésében. Az új verzió szerint „a müncheni szerződést nem tartották be” (Hitler maga zúzta szét a Müncheni Szerződést), és „ezt más valamivel helyettesítették - amihez Őfelsége kormánya nem adta a beleegyezését, és amelynek erre vonatkozóan a véleményét sem kérték ki -, éspedig a Bécsi Szerződéssel, ami csak a német, olasz, magyar, csehszlovák kormányt illette, és ami eltávolodást jelent a Müncheni Szerződéstől. Erre vonatkozóan Őfelsége kormányát semmilyen felelősség nem terheli.” Azaz „a Bécsi Döntés nem a müncheni megállapodás eredménye volt, hanem attól eltért és így nem kötelező Őfelsége kormányára nézve.”40 Ezt a nyílt hazugságot Macartney - angol történész létére - diplomatikusan egy nagy adag brit képmutatásnak minősíti. Ekkor vált nyilvánvalóvá Csáky tévedése, hogy nem kért írásbeli megerősítést a brit kormánytól a döntés elismerésére vonatkozólag. A jugoszláv válság körülményeit részletesen ismerteti a szerző, és hangsúlyozza, hogy a többszöri brit ajánlat ellenére sem bízott Teleki abban, hogy Benes befolyásával szemben a nyugati hatalmak elismernek egy emigráns Horthy kormányt. Erre egyértelmű garanciát sem kapott. Macartney továbbá kifejti álláspontját a szerződésszegéssel kapcsolatban: ,A nemzeti becsület kérdését abból a szempontból kell megítélni, vajon a Jugoszláviával kötött szerződés aláírása után intrikált-e [Magyarország] a horvátokkal az ország egysége ellen.... Valójában Magyarország a horvát kérdéstől egyszerűen távol tartotta magát.”41 Mivel sem Teleki, sem Magyarország nem talált kiutat a dilemmából, és átengedte a német csapatokat, várható volt Nagy-Britannia lépése, azaz a diplomáciai viszony megszakítása, ami 1941. április 7-én következett be. Barcza bizalmasának a magyarázatára a szerző Churchill válaszát idézi: ,A magyar követnek valóban igaza van. Mi, angolok, bűnösök vagyunk, a múltban komoly hibákat és mulasztásokat követtünk el. Magyarország végül is mindig nyíltan fenntartotta revíziós igényeit, és most, amikor a magyar csapatok arra szorítkoznak, hogy csupán olyan területeket foglalnak el, amelyek azelőtt magyarok voltak, ez emberileg érthető. Sajnálom, hogy számomra politikailag lehetetlen mást tenni, mint megszakítani a diplomáciai viszonyt, ámde addig, amíg magyar csapatok nem kerülnek szembe angol erőkkel a harctéren, valóban nincs szükség hadüzenetre. Egyébként a magyar nagyon rokonszenves nép.”42 Az USA-ban Roosevelt elnök „indokolatlan ak- ció”-nak nevezte a magyar lépést. Bárdossy azon reménye, hogy a szövetségesek megértik és megbocsátják a politikáját, nem vált valóra, és ezt Macartney az alábbiakkal magyarázza: „Bár a szövetségesek sok mindent csináltak a háború alatt, amit könnyebb volt metafizikai úton megmagyarázni, mint a nemzetközi jog alapján, nem szerették, ha mások követték példájukat.”43 Hasonló következtetésre jut Szegedy-Maszák Kristóffynak Visinszkij tiltakozására adott válasza - hogy a Szovjetunió hasonlóképpen cselekedett Lengyel- országgal szemben - kapcsán: quod licet lövi, non licet bovi.44 Talán érdemes 799
