Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Solymossy Péter: A méltatlanul mellőzött brit történész
kétharmadát« kapták meg, aminek az volt a célja, hogy Románia stratégiailag teljesen ki legyen szolgáltatva a két cinkos országnak, Magyarországnak és Németországnak.” A szerző következetesen sorolja fel azokat a tényeket, melyek ennek az ellenkezőjét bizonyítják: ,A románok szíve ugyan a nyugatiak oldalán volt, de a gyakorlati politika terén, jóval a válság előtt már 99 százalékig németbarát politikát folytattak. A németek egész idő alatt az ő oldalukon voltak Magyarországgal szemben. Attól féltek, hogy bármilyen bonyodalom megakasztaná a Romániából jövő [olajszállításokat, ami rájuk nézve végzetes lett volna. Ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy Magyarországot visszatartsák.” Macartney helyesen mutat rá a magyar alap- gondolatra, hogy akkor lehet megzsarolni, illetve kényszerhelyzetbe szorítani Németországot, amikor az másutt van elfoglalva: (Ahogy a Szovjetunió is cselekedett Besszarábia visszavételekor.) „Az egész kezdeményezés a magyaroktól indult ki, akik szinte revolvert szegeztek a németek fejének.” Leszögezi: ,A döntőbírákat saját bevallásuk szerint nem vezették macchiavellista szempontok. Mindketten azt állították - és nincs ok rá [és nincs rá semmiféle bizonyíték - S. P.], hogy kételkedjünk őszinteségükben -, hogy igyekeztek egy igazságos vonalat húzni. A valóságban a döntőbíráskodás nem kedvezett túlságosan a magyaroknak, a vitatott területnek nem a kétharmadát, hanem csak kétötödét kapták.”31 Leszámol a marxista történészek kedvenc beállításával: ,Az sem igaz, hogy a vonalat szándékosan úgy húzták meg, hogy egyik oldal se legyen elégedett, és így könnyebb legyen a németeknek egymás ellen kijátszani őket.” Megállapítja: „Ilyen hatásuk ugyan valóban volt, de ez távolról sem felelt meg Hitler szándékainak, aki őszintén akarta, hogy Délkelet- Európában béke és egyetértés uralkodjék, és remélte, hogy ehhez ez a területrendezés is hozzá fog járulni. Bár annak tudatában volt, hogy egyik féltől sem fog őszinte köszönetét kapni (ez volt az egyik oka annak, hogy oly kitartóan igyekezett elkerülni a döntőbíráskodást, egészen a lehetőség határáig, és biztatta a szembenálló feleket, hogy egyezzenek meg közvetlenül).” A két fél elégedetlensége a döntéssel „a probléma természetéből és az érintett nemzetek pszichológiájából következett”.32 Ennél a kérdésnél láthatjuk fekete-fehéren hogyan is kell hamisan beállítani a tényeket. Egyszerűen fel kell cserélni az okot az okozattal, a szándékot a következménnyel, és az eredmény teljesen más lesz. Macartney végül cáfolja azt a marxista illetve liberális dogmát is, melynek értelmében a revíziós politika okozta Magyarországnak a tengelyhatalmakhoz való kötődését: „...Magyarország sem jutalmat nem kapott bűnpártolás címén Németországtól, se nem fizetett titkos árat azért, hogy kívánságait kierőszakolta. A magyarok közül sokan a tengelyhatalmakkal való szorosabb társulást tekintették volna jutalomnak.”33 A brit magatartást elemezve a szerző megállapítja: ,A döntés hivatalos fogadtatása Londonban méltányosnak volt mondható.” Idézi Churchill parlamenti beszédét, amelyben kijelentette: „...sohasem szerettem azt a módszert, ahogy Magyarországgal bántak az első háború után.” Szerinte azonban Nagy- Britannia a határok megváltoztatását a háború folyamán csak akkor ismeri el, ha az a kérdéses felek önkéntes megállapodásán és jóakaratán alapul. Halifax különbséget tett a magyar-román és a bolgár-román területrendezés között. Ezen utóbbit, mint „megegyezésen alapulót” Nagy-Britannia elfogadta, 797
