Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Solymossy Péter: A méltatlanul mellőzött brit történész

cikke a Times-ban, aminek eredményeként véglegesen szakít Seton-Watson- nal. 1939-45-ben a Foreign Office (Külügyminisztérium) tanácsadója, közben 1939 és 1943 között a BBC magyar nyelvű adásának a munkatársa (Macartney Elemér néven). Innen való eltávolítását az Eden vezette brit külpolitika Magyarországgal szembeni keményebb vonalának köszönheti. Arra nincs bizonyíték, de nem is zárható ki, sőt feltételezhető', hogy Seton-Watson keze is benne volt az ügyben.11 A II. világháború után egyetemi tanárként történetíró.12 Az alábbiakban a könyv néhány olyan pontjára irányítanám a figyelmet, amelyek megítélésében Macartney lényegesen eltér a dogmává merevedett félremagyarázásoktól.

Miként azt a bevezetőben említettem, sajnálatos, hogy Macartney könyvének csak pár fejezetét fordították le, mert a kimaradások, kihagyások miatt ez részben megnehezíti az alapkoncepció megértését, amit a szerző az angol könyv első fejezetében fejt ki a magyar revizionizmusról.13 „Mivel a magyar revizionizmus fogja dominálni az egész történetünket, helyénvaló hangsúlyoznunk azt, hogy Magyarországon az egész periódus alatt össznemzeti volt az a vágy és elhatározottság, hogy ezen szerződés [a trianoni békeszerződés] valamilyen revízióját elérjék.”14 A szerző megengedi, hogy ez a vágy és elhatározottság aktívabb volt a politikában jártasabb társadalmi osztályok tagjai körében (among the politically minded classes), mint olyan személyeknél, akik főként a szerencsétlenebb társadalmi osztályokhoz tartoztak, és akikre nem hatottak az átfogóbb megfontolások. Ugyancsak különböző nézetek voltak az integrális vagy az etnikai revízió kérdésében is. Említést tesz egy olyan pártról is, amelyik a szociális és a hazai haladás érdekében átmenetileg félre akarta tenni a revízió kérdését, és később a harmincas években a német veszély tudatában a szomszéd államoknak teendő engedményekkel egy közös frontot vélt megvalósíthatónak Németországgal szemben. De Macartney megállapítja, hogy ezek lényegében taktikai megfontolások voltak. „Az azonban teljességgel nem igaz, hogy a revíziót csak a földbirtokosok akarták, hogy visszaszerezzék a földjeiket” - ahogy a hazai „marxista” történészek propagálták az „uralkodó osztályokról” szóló kedvenc téziseikkel - „és az sem több egy fél-igazságnál, hogy a rendszer azért tartotta életben a revíziós gondolatot, hogy elterelje a hazai szociális igazságtalanságokról a figyelmet; a nem nagyon hízelgő igazság az, hogy a rendszer kedvelt eszköze a szociális elégedetlenség ellen nem az elterelés volt, hanem egyszerűen az elnyomás.”16 Amiről Macartney is és a ,hazai” történészek mindmáig teljesen megfeledkeznek és elhallgatnak, az az elszakított, még a meghamisított adatok szerint is több, mint három milliónyi magyarság véleménye és kívánsága volt. Úgy állítják be a dolgot, mintha ők - szemben az anyaországi uralkodó osztályokkal - kifejezetten örültek volna a „demokratikus” Csehszlovákiához, és a balkáni Nagy-Romániához és Jugoszláviához (Nagy-Szerbiához) való kerülésüknek.17 Ehhez hozzátehetjük azt a kb. 350.000 elüldözött vagy elmenekült magyart, akik nagy részben a tisztviselő-réteghez tartoztak, és a revíziós politika társadalmi bázisát erősítették az anyaországban.

Hogy szerencsétlen választás volt kiragadni csak a szóban forgó 9 fejezetet, azt jól érzékelteti a hiányzó folyamatosság, illetve az átmenet az első bécsi döntés eseményeitől a további revíziós eredményekig. A szerző átfogóan ismerteti az első bécsi döntéshez vezető utat, és kiemeli - amire a hazai for794