Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Jacques Derrida: A hivatás jövője avagy a feltétel nélküli egyetem
létrehozását. E területeken tehát hat, aztán hét tematikus és programszerű címet adok meg, természetesen anélkül, hogy kizárnám a kereszteződő megtermékenyítéseket és a kölcsönös megszólításokat. 1. Ezek az új humántudományok az ember, az eszme, az alakzat és az „ember sajátja” (és az ellentétek nem végtelen sora, amely által az ember meghatározott, különösen a hagyományos ellentét az embernek és az állatnak nevezett élőlény közt) történetét fogják tárgyalni. Még azt is merném állítani, anélkül, hogy bizonyítani tudnám itt, hogy az „ember sajátja” egyetlen hagyományos fogalma sem, tehát a vele szembehelyezett fogalom sem áll ellen egy konzekvens tudományos és dekonstruktív vizsgálatnak. A legsürgetőbb vezérfonal itt e hatalmas jogi performatívumok problema- tizációja (ami nem jelent kizárást) lenne, mely performatívumok az ember humanitása modern történetének ütemét adták. Például e két jogi perfor- matívum gazdag történetére gondolok: egyrészt az Emberi jogok nyilatkozata - és a női jogok nyilatkozata (mivel a nemi különbség kérdése itt nem másodlagos vagy esetleges, és azt mondják, hogy az Emberi jogok nyilatkozatát 1789 és 1949 között és később is szünet nélkül átalakították és gazdagították: az ember alakzata, az Ígérő, az igéretadásra képes állat, mint Nietzsche mondta, még eljövendő) és másrészt az „emberiség elleni bűntett" fogalma, amely a háború óta módosította a nemzetközi jog geopolitikai mezejét és ez a folyamat folytatódik, irányítva különösen a világméretű vallomások és az általános értelemben vett történeti múlthoz való viszony mezejét. Az új humántudományok a jog e performatív produkcióit fogják tárgyalni (az emberi jog, az emberiség ellen elkövetett bűn fogalma) ott, ahol ezek mindig az ígéretet és vele egy „mintha” egyezményességét foglalják magukba. 2. Ezek az új humántudományok ugyanebben a stílusban fogják tárgyalni a demokrácia történetét és a függetlenség eszméjét, azaz természetesen azokat a feltételeket vagy inkább azt a feltétlenséget, amelyről fólteszik (ismét a „mintha”), hogy az egyetem és benne a humántudományok életközege. A szuverenitás e fogalmának dekonstrukciója nem csak a nemzetközi jogot, a nemzetállamok határait és feltételezett szuverenitását érintené, hanem azt is, ahogy e fogalom dekonstrukcióját a férfi és a nő közti viszony jogi-politikai vitáiban használjuk. A szuverenitás e fogalma Franciországban az utóbbi időben rosszul elgondolt és vezetett viták középpontjába került, amikor a választási mandátumok férfiak-nők közti paritásos elosztásáról vitatkoztak. 3. Ezek az új humántudományok ugyanebben a stílusban fogják tárgyalni a „tanítás” [professer], a hivatás [profession] és a professzorság történetét. Ezt a történetet a munka és a mondializált vallomás (nevezetesen ábrahámi, bibliai és mindenekelőtt keresztény) premisszái és előfóltételei fogják taglalni ott, ahol ezek túlvisznek az Államelnök, a Nemzetállam vagy még a demokratikus „nép” fogalmán is. Hatalmas probléma: hogyan válasszuk el a demokráciát az állampolgárságtól [citoyenneté], a Nemzetállamtól, a szuverenitás teleologikus eszméjétől, sőt még a nép szuverenitásától is? Hogyan válasszuk el egymástól a szuverenitást és a feltétlenséget, a szuverenitás hatalmát és a feltétlenség hatalom-nélküliségét? Itt is, minthogy a hivatásról vagy a vallomásról van szó, ez a „mintha” perfomatív struktúrája, ami a munka középpontja lenne. 4. Ezek az új humántudományok ugyanebben a stílusban fogják tárgyalni az irodalom történetét. Nem csak azt, amit jelenleg az irodalmak Történetének 757
