Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Egy könyv a második világháború idejéből
VI. Peter Wust a női princípiumról Peter Wust (1884-1940), filozófus, író, ugyanahhoz a szellemi közeghez tartozik, mint a kötet többi alkotója (talán csak Huizinga különbözött bizonyos fokig ettől). Max Scheler, Maritain és Marcel hatása érződik gondolkodásmódján. 0 is a katolikus egzisztencializmus kimunkálásában vesz részt, s ezt mint a metafizika újjáélesztését fogja föl (lásd például Ungesicherheit und Ungeborgenheit der meschlichen Existenz, vagy die Krisis des abendlaendischen Menschentums című munkáját). A nők helyzetének filozófiai igényű vizsgálata ugyanabból az általános kríziselemző szándékból fakad, mely a többbi szerzőt is vezérelte. E témára kivetítve az antropológiai probléma a következő: „... a modern nő általános állásfoglalása forradalmi tendenciát mutat, s ez hasonló azokhoz a tendenciákhoz, melyek az emberi lét lényegét támadják meg.” Az a forradalmi szándék, mely a nők helyzetének radikális megváltoztatását követeli, az emberi lét alapjait érinti. E törekvés mögött az a szándék sejlik föl a szerző szerint, amely „ki akarja küszöbölni az emberi létből a racionalista gondolkodás számára kényelmetlen egyenlőtlenség tényezőjét.” Persze, érdemes alaposabban megvizsgálni Wust pozícióját, nehogy valamifajta önigazoló destruktív konzervativizmus szócsövének lássuk. Először is: elismeri, hogy a Nyugat történelme során sokszor igen igazságtalanul bántak a nőkkel. Másrészt, nem a racionalizmust mint olyat ítéli el, hanem azt a racionalizmust, mely a XVIII. századi (mi magunk gyorsan hozzáfűzzük, francia) felvilágosodással és a XIX. századi szocializmussal rokon. A radikális feminista mozgalmakban ez a fajta racionalizmus bukkan föl, metafizikailag „fenyegető” módon. E fenyegetettségérzet a természetellenes követelésből fakad. Wust ma már kicsit megmosolyogtató (?) komolysággal és gazdag filozófiai érvkészlettel áll ki meggyőződése mellett, amely szerint a nőnek (és figyeljünk a beszédmódra, a nőről beszél, nem a nőkről) „meg kell maradnia nőnek, anyának, nem szabad férfivá válnia”. A filozófiatörténet nagy hagyományának tanítására támaszkodva érvel amellett, hogy „a férfi elsősorban a szellem (animus) számára rendeltetett, a nő pedig a lélek (anima) számára”, miközben elismeri, hogy ezek a meghatározások csak metafizikai túlsúlyt, alapbeállítottságot jelentenek, és nem kizárólagos érvényűek. Wust a korabeli szó- és képkészlettel érvel nézete mellett: míg „a férfi ... a lét vándora ... a hazátlan”, addig „a lélek dolgainak szolgálatában áll”, s közeli kapcsolatban van „a természettel”. S a természet révén a (nem bölcseleti alapon megismerhető) metafizikai valósághoz is közelebb áll: ,A nő, természeténél fogva, közelebb van azokhoz az értékekhez, melyek a vallás birodalmába tartoznak, éppúgy, mint a belőlük származó tiszta szellemekhez.” Wust panteisztikus ihletettségű vallásossága végül ahhoz a gondolathoz vezet, amely szerint „A (nemek közti) pajtásság modem eszméje ... nem felel meg sehogyan sem a lét hierarchikus elrendezésének.” De a nő alávetettségének feudálisán hangzó tétele filozófia Wustnál. S persze, politikai állásfoglalás is, azon szerző részéről, aki tevékenyen részt vett a Graf von Galen által vezetett egyházi ellenállásban a nemzeti-szocialistákkal szemben: 707
