Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Koppány Zsolt: Hierarchiák a művészetben
atom? A neutron? Művésze válogatja. Önhierarchia. Eljutni valahonnan, valahová. Hömpölygő soroktól epigrammáig. Haikutól eposzokig. Fergeteges szimfóniától esetleg a teljes elhallgatásig. Pár laza ceruzavonástól Grünewald fe- hérjebomlásos Krisztusáig. Mindegy. Csak művész legyen. Kinek műveiből a látók, a nem csak éjszaka álmodok, a kereszttől „bélyegesek” számára elővillan a kegyelem, a fólsejlő Isten valódi arca. 4. Az ember ezen a szinten, ami nem emelet, mégcsak nem is magasfóldszint, járda talán, de nem, inkább a kocsiút szintje, de szint; nos, az ember elvárna már valamit. Tíz megjelent könyv után. Versek, esszék, novellák, regény, dráma, hangjáték és film után. De minden hiába. A predesztináció nem gyerekjáték. Kurzusfüggő? Is. A Horn-kormány alatt éppúgy kapott ez az író támogatást, mint Antall József alatt. Ez a római katolikus, nagypolgári származék döbbenetes naivitással azt hitte, hogy most, a polgári kormány alatt jött el az ő valódi ideje. Csak úgy vetődnek a kuratóriumok, hogy adjunk ennek az embernek ösztöndíjat, könyvtámogatást, mert csak filléreket keres, ha néhanap publikációhoz jut. Tévedett. Se pénz, se posztó. Hát persze! Vannak nagyobb nevek! Médiából ismerősek. Meg akikről azt mondják a fölkentek, és az általuk kanonizáltak, hogy ő, igen, ő a legjobb. Ez aztán egy életre megmarad a fejekben. El sem kell olvasni tőle egy sort sem. Mert kimondták róla, hogy jó, hogy a legjobb, akkor minek ellenkezzünk? Minek itt új nevekkel kísérletezni? Egy Pilinszky-tanítvánnyal? íróval, aki a Nyugat-Újhold DNS- láncfüzéren kapaszkodik? Hagyjuk. A fenébe. Hátha abbahagyja. Nehéz az ilyen elszánt dilettánsokkal. Ennyi könyv, s egy se, ami olyan... hogy is mondjuk csak, szóval jó pestiesen, olyan tökös. Melyre fólkapódik megannyi szerkesztői fej. Mérvadó lapok még rosszat sem írtak róla! Mit tehet hát a mi írónk? Kösse föl magát? Nem rossz ötlet. Úgyis a legtöbb itt e honban a „meghívott halál”. Föl sem tűnik. Adat lesz belőle a statisztikákban. De juszt se! Föl nem adná! Ismerem. Az államnak azt ajánlja, hogy egészítse ki a kiosztható összegeket. Legalább az igényelt pénz nyolcvan százalékát biztosítsa. És akkor nem uszulnak egymásnak az írók. Meg a kuratórium is nyugton alhat. Azt mondta Heydrich, vagy Himmler? ki tudja, szóval valamelyik náci, hogy joga van a poloskának is az élethez. De a Reich-nek meg joga van megszabadulni a kártevőktől. És megnyíltak Majdenek, Treblinka, Sobibor kapui. A többit tudjuk. A neokatolikus művész, a magyar irodalom zsidója meg poloskaként bemászik az ökörszem-keretben tündöklő korai Iványi-Grün- wald festmény mögé a hirtelen támadt nagy fényességben. Jó helye van itt. A képen hajnali sötétség, a Szűzanya hátrahanyatlik és megszületik a Megváltó. Körötte királyok is. Hárman. Itt bújik meg. Még mindig jobb, mint Treblinka, Majdenek vagy Sobibor. Éjszakánként még elő is jöhet és írhatja álmát vérszegény csíkokat húzva a fehér papíron. A XXI. század analfabétája. Mert nem tud nyelveket, számítógépet messziről ha látott. Régi Royalon ír. Úrnak képzeli magát. Régi vágásúnak. Polgárnak tehát. Még megjöhet a józan esze. Kezelni kellene. Hol? Hát pszichiátrián. Hátha paranoiás. Vagy 697
