Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Gálig Zoltán: Nézetek a művészet jövőjéről
képvisel. Egy jól sikerült nyomaton a rusztikus, a durva, a csúf is esztétikai külsó't vesz magára. Ha fordulat következne be, annak hátterében csakis egy nyersebb, árnyalatokra érzéketlenebb ízlés lenne elképzelhető'. Van olyan nézet, mely szerint új barbarizmus eló'tt állunk17, a kérdés csupán az, hogy a mostani, a technikailag kétségtelenül igényes, ugyanakkor már nem a verbalitásra, hanem a vizualitásra támaszkodó, morálisan, tartalmilag alacsonyabb szinten elhelyezkedő' kultúra már ennek kezdete-e, vagy pedig a megjósolt fordulat teljesen új alapokról fog indulni. 3. Az anyagelvű művészet térhódítása A művészet jelenéről és jövőjéről gondolkodók közül többen állítják, hogy a festészeten belül alakulnia kell egy új tendenciának, amelyben döntő súlya nem az elméleti megfontolásnak, a filozófiai alapoknak, hanem magának a festés tényének, az anyaggal való bánás örömének van. Mint hivatkozási alapot Heideggernek, a Műalkotás eredete c. előadását említik, ahol a szerző a „Herstellung der Erde” kifejezésben foglalta össze az új típusú mű eszmei alapját. Modelljének lényegét a Világ és a Föld ellentétpárja alkotja.18 A létrehozandó műalkotást az utóbbihoz sorolta, kiemelve az anyagszerűség fontosságát az anyag múlékonyságának kihangsúlyozását, egyúttal a metafizikai hátteret leválasztva a művészetről. De ugyancsak erre az alternatívára utalnak azok a szerzők, akik pragmatikus19, vagy a szavak nélküli20 festészet megjelöléseket alkalmazzák. Ezek a törekvések nemcsak az elméleti hátteret igyekeznek a minimumra redukálni, hanem ellenreakciói kívánnak lenni a számítógépes intelligencia segítségével létrehozott látványnak. Az elképzelések megvalósításának legfőbb területének a táblaképfestészetet tartják, de minden olyan műfaj ide integrálható - tehetjük hozzá -, ami az anyaggal való szoros munkakapcsolatot feltételez. Ez azt is jelenti egyúttal, hogy a jövő műfaji tagolódásain belül átcsoportosulások lesznek megfigyelhetők, melynek megfelelően új értékrendek alakulnak ki. Természetesen ez a festészet már nem lehet ugyanaz, amelynek dicsőséges történetét ismerjük. Tekintélye megtépázott, mert a teremtett látványt már nemcsak ő képviseli. A megváltozott értékrend középpontjából kikerülve átadja a helyét a valósághűség és a gyorsaság szempontjából versenyképesebb látványtervezőknek. A művész-közönség kapcsolat kevésbé lesz tekintélyelvű, és a művészi alkotás nem eredményez privilégizált helyzetet. Az eredendő anyag- és formaszeretet révén jóval többen vehetnek részt az alkotásban, ami viszont egyfajta formaitartalmi devalvációt eredményez, ugyanakkor nem biztos, hogy nem ez lesz a kiindulása egy későbbi kedvező fordulatnak. Én magam ezt a festészetet posztintellektuális festészetnek nevezném, hozzátéve, hogy az ilyen típusú megjelölés még a tegnapból ered és a mának szól, de éppen az új festészet természetéből adódik, hogy még „üres hely”, fogalmilag a későbbiekben már nem lehet közeledni hozzá, csupán érzéki alapon, illetve a tetszés nem tetszés szemszögéből. Az ízléses-ízléstelen, jelentőség-jelentéktelenség, dilettáns-profi ellentétpárok használata elavul. Túl sokat minderről nem szabad gondolkodni, mert ha nagyon eltervezzük, úgy járunk mint századunk nagy művészeti jövőbelátói - valami egyete75
