Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Murai András: Hyppolittól Hippolytig
MURAI ANDRÁS Hyppolittól Hippolytig MÍTOSZTEREMTÉS ÉS A MAGYAR KÖZÖNSÉGFILM A világnak ebben a szegletében - tudjuk, tapasztaljuk - lassan kerülnek helyükre a dolgok, ha egyáltalán... így van ez a kulturális tradíciók és a politikai fordulatok által sajátosan magyarrá formált, gyúrt hazai populáris filmmel is. Ha globálisan, trendekben gondolkodunk, valamelyest anakronizmusnak tűnik, hogy az élet minden zugát elárasztó, időt és teret uraló, magánéletünket is kisajátító képáradatban, ahol a mozi végérvényesen elveszítette a mozgóképek feletti rendszerező, terelgető funkcióját, s a filmből kiszakadt (mozgó)kép sokféleségében a teremtőre már csak egyre inkább, mint közvetítőre kell gondolnunk, mely a XX. századot megelőző történelmi művészeteket és kulturális tradíciókat vezeti a XXI. század digitális képhálójába, szóval mikor ez az egész film és mozi dolog kezdi elveszíteni releváns szerepét, mi akkor még mindig csak remélünk: talán mégis lesz magyar közönségfilm. Mégis, szerencsére, alkotóknak és közönségnek egyaránt fontos, hogy remélhessünk. Ha elfogadjuk, hogy filmkultúránk szerves része a magyar kultúrának, s ha azt szeretnénk, hogy a magyar film visszanyerje kultúrateremtő szerepét, tisztában kell lennünk a szórakoztató filmek (film)kultúránk egészében elfoglalt helyével, szerepével is. A magyar tömegfilm azonban nem egyszerű eset. Még bő tíz évvel ezelőtt is, a kádárizmus végnapjaiban, a magyar filmkultúrával kapcsolatos egyik újra és újra feltett kérdés így szólt: miért nincs Magyarországon tömegfilm? Miért nem jön létre hazánkban műfajközpontú populáris filmkultúra? A rendszerváltás után megnőtt a szórakoztatás funkcióját elsődlegesen magukénak valló alkotások száma. A magyar filmesek egy része kedvet kapott közönségfilmek készítéséhez. Értékké (a magyar filmről folytatott vitákban gyakran érvvé) vált az egyre gyakrabban emlegetett nézőszám. Az elmúlt évtized hazai filmtermését áttekintve kétségbevonhatat- lanul megállapítható, hogy a magyar filmkultúra egyre jelentősebb részét képezi a közönségfilm. A kérdés tehát már nem az, hogy van-e, hanem hogy milyen a mai magyar szórakoztató filmgyártás. Sikerült-e a nemzeti (film)kul- turális tradíciókat meghaladva, a műfaji szabályokba megkapaszkodnia, vagy továbbra is hordozza az elmúlt majd’ fél évszázadban magára öltött specialitását, tudniillik, hogy keverednek benne a tömegfilm jellemzői az aktuális társadalmi analízis stílusjegyeivel. Másként fogalmazva: a mai Magyarország687
