Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - P. Szabó Ernő: Valaki, a Szamárhegyről
amit valóban akartunk. Mert később is mindent engedélyeztetni kellett. Sőt, olykor nagyon meg is sértődött a hivatal. A Metró klubban volt például egy nagy VLS-es megmozdulás, az Idegen című kiállítás. írtam egy szöveget, amelyet nem cenzúráztattunk előre, csak a képeket zsűrizték. Bár nem volt semmi veszélyes a szövegben, legfeljebb arra biztatott, hogy a néző ne bizonyosságot várjon valamitől, hanem igyekezzen gondolkodni, később nagyon zokon vették felolvasását.- Melyek voltak az időszak legfontosabb VLS-es eseményei?- Mi minden eseményt jelentősnek ítéltünk akkor, de például tényleg igen sikeres volt a Téma című kiállítás, a nagy VLS-kiállítás az FMK-ban, hiszen akkor, úgy tudtuk, ott történnek a dolgok. A hetvenes évek vége felé nagy vállalkozás volt a leninvárosi műanyaggyárban való kísérletezés. Oda úgy kerültünk, hogy megismerkedtünk Bukta Imrével, Bernáth(y) Sándorral, nekik voltak oda kapcsolataik. Ott készült munkáikat helyben és a budapesti Dorottya utcai galériában is kiállítottuk. Az ottani műanyaghoz hasonló anyagból készültek egyébként az utóbbi években a szentendrei Posta előtti térre került szobrok is. Én később is kapcsolatban maradtam a műanyaggal: amikor Takács Lajos arra biztatott, hogy csináljam meg néhány kisebb szobromat nagyban is, rájöttem, csak ebből az anyagból lehet őket megcsinálni. A hetvenes évek konfliktusai közül egyébként kiemelkedőt nem tudok mondani, mert mindig volt konfliktusunk a hivatallal: mi azt voltunk képtelenek teljesen elfogadni, hogy be kell tartanunk a szabályokat, ők azt, hogy mi nem tartjuk be azokat.-A hetvenes évek és az újabb műanyag szobrok készítése közötti időszakot a nyolcvanas évek jelentik. Akkoriban távolabb kerültél a VLS-től, de Szentendrétől is. Mit jelentettek számodra a svédországi évek? Az itthon maradó többnyire azt érzékelte csak: megérkezett Öcsike a hatalmas Volvóval, és hamarosan újra átautózza Európát, milyen jó neki...- Svédország nagy kaland volt, kellemes lehetőség. Valami remény csillant meg előttem, hogy lehet egyről a kettőre jutni: ösztöndíjam volt, Takács Lajostól kaptam, tudtam, csak a művészettel kell foglalkoznom. Jutott erőm kísérletezésre is, nagyobb művekre is. A kint töltött éveket egy nagy svédországi kiállítással zártam, azután Székesfehérvárott is szerepelt az anyag, egy része pedig a dunaújvárosi kortárs művészeti múzeumba került.- Miután svédországi utazásaid megritkultak, a kilencvenes évek elejétől újra egyre több időt töltöttél a VLS pincéjében. Ott készült néhány nagyméretű műanyag szobrod is.- A Katzow-ban rendezett művésztelepen láttam, milyen jól működik a szoborállítás „nem hagyományos” értelemben vett művek esetében is. Nekem egyébként is régi heppem ez a műfaj, hasonló dolgokat csináltunk az első ed- vinista táborban is. A Posta előtti szoborállítás gondolata eredetileg a világkiállításhoz kapcsolódott: az idea az volt, hogy a Ferihegyi repülőtértől a világkiállítás helyszínéig vezető út mellé készítettünk volna nagyméretű, úgy tíz méter magas plasztikákat. A programba tíz művészt hívtunk meg, a tervet (ahogyan azután később a szentendreit is) több művészeti intézmény, szponzor támogatta. Az eredeti terv elbukása után változott a helyszín, csökkent a lépték. Márcsak azért is, mert a szervezéshez, a pénzszerzéshez kicsit 685
