Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - P. Szabó Ernő: Valaki, a Szamárhegyről
- Azt is mondhatnánk, a cenzúra működött rendesen, ami létrejött, mégis más volt, mint amit a hivatal előre láthatott a produkcióból. Valami más, valami progresszív, valami tömegeket csalogató. A VLS - a nem akart, nemlétező — VLS kiállításai, rendezvényei tömegeket vonzottak.- így volt ez már a szabadtéri kiállításoknál is. A negyediken vagy ötödiken már több mint száz kiállító volt. A tizedik évnél úgy gondoltuk, hogy fejleszteni kellene a dolgot, s az akkor indult fó'iskolai napokhoz kapcsolódva fesztivállá akartuk fejleszteni. Ezt azonban senki nem támogatta, a szabadtéri kiállítások így ezután nem is jöttek létre, csöndesen kimúltak.- Hogyan szerveződött az élet a pincében? Ki döntött a program felett?- Valaki kitalált valamit, azután megszervezte. Egy időben én voltam a leglelkesebb szervező'. Azután Aknay Jánosék. Idejött valaki ismeretlenül és dolgozott. Minden kötetlenül ment. Nem válogattunk. Nem volt végleges kint vagy bent. Egyébként ma is így megy — pénzünk nincs, de a kulcs ott van mindenki számára.- Mikorra esik a te „lelkes szervező” korszakod?- A kezdetektől úgy 1981-83-ig tartott. Akkor jött a Bizottság együttes, majd Svédország, az ösztöndíj, leálltam az itthoni szervezkedéssel. Szerencsére éppen akkoriban eró'södött meg a konstruktív vonal - Aknay, Holdas —, jöttek igen aktív művészek Erdélyből. Mi sokat turnéztunk a Bizottsággal, sokszor a megnyitókra sem jutottam el. Közben azért szerveztem néhány kiállítást, például az 1981-es Kollázs-t, az 1983-as Csont és bőr-t Vető Jánossal, azután az Akt-ot. Az utolsó, amit szerveztem, a Népvándorlás földöntúli kapcsolatok volt.- Művészként, kiállítóként mi foglalkoztatott akkoriban elsősorban?- A Fiatal Képzőművészek Stúdiójába 1976-ban kerültem be, így az akkori hivatalos értelemben kiállító művész csak akkortól lehettem, mert korábban, amatőrként csak kollektív tárlaton szerepelhettem. Mivel azonban mindig eleve csoportban gondolkodtam, ez számomra csöppet sem volt hátrányos. Igazából, nagyobb intenzitással képzőművészettel éppen a stúdió létrejötte, a hetvenes évek eleje táján kezdtem foglalkozni. Még nagyobb szerepe volt azonban talán számomra a kortárs zenei kísérleteknek. Eltávolodtunk a rockzenétől s kerestünk valami olyat, ami csak ránk jellemző. Megzenésítettük például a Hajdú boyler műszaki leírását, olyan hangszerekkel kísérleteztünk, amelyeket nem ismertünk. A zene és a színház kifejezési lehetőségeinek ötvözésére törekedtünk... A hetvenes évek számomra a kísérletezés időszakát jelenti. Nagyon hittem például a performance-ban. Lacával dolgoztunk együtt, Oláh Mátyással, később barátságba kerültünk Wahornnal. Ő tudott szaxofonozni, szintén izgatták a kísérletek. Egy csomó mindent együtt találtunk ki, később ebből nőtt ki a Bizottság, ami más dolog volt, de akkoriban kiállítási megnyitókon léptünk föl, a zene, a szöveg és a mozgás együttesen volt fontos. Ahol csak lehetett, kiállítottunk, s minden eseménynek nagy visszhangja volt.- Miért?- Mindig sokan voltunk, akik csináltuk a dolgokat, s jöttek a barátok barátainak barátai. Vonzó volt a szokatlanság, a botrányszag, a meglepetésszerűség. Mindig volt a dolgoknak egy sajátos tiltás íze, noha mindig tudtuk, mit kell kitalálni a hivatal számára, hogy arról lemondva engedélyezze azt, 684
