Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Gálig Zoltán: Nézetek a művészet jövőjéről
2. A művészet felszívódása és eltűnése a fogyasztói kultúrában Ez a megközelítés nem választható el az iméntiektől, hiszen itt is sok minden a technikai háttérrel magyarázható, azonban a felelősséget nem itt, hanem a társadalomban, a szociológia által vizsgált jelenségek körében kell keresni, ami nagyon leegyszerűsítve úgy fejezhető ki, hogy a művészet része lesz a szórakoztatás nagy gyűjtőfogalmának, miként Belting írja „a művészet a közönség szintjéhez alkalmazkodva... szórakoztató revükbe megy át”.15 A szépség általános kritériuma a tetszetősség - olvashatjuk több helyen. Az esztétikai szükséglet így már nem egy hierarchikus rendszer magasabb szintjén helyezkedik el, hanem betagozódik a többi, közönséges napi szükséglet közé. Ennek alapja az a távolság, az a feszültség, amely a huszadik századi felgyorsult művészeti fejlődés, és a szépnek és hagyományos felfogása között keletkezett. Ebben a világban a művész „szolgáltató” iparossá válik. „Az átlagosra és állandóra kondicionált szép, vagy az ízlést szolgáló felőrli az emberek érzékenységét, csömört okoz. A fejlett társadalmakban az esztétikai nívó ma már éjjel nappal szolgáltatás.”16 Esztétikai érvényre a köznapi cselekvés, birtoklás tesz szert. A szépet könnyű birtokolni, hiszen a legolcsóbb termék is csábító, tetszetős csomagolást kaphat, ugyanakkor ezzel arányos a megbecsülése, ami az eldobhatóságban teljesedik ki. Az a látványvilág, amely napi fogyasztásunk háttere, fejlett technikai apparátussal rendelkező tervezők munkájának eredménye. Ók éppúgy specialisták, mint a régi nagymesterek, titkaik éppolyan megfej the tetlenek, de a mostani alulinformáltság már sokkal inkább az egyre növekvő, és ezzel párhuzamosan egyre kisebb mozaikokra széteső globális tudásból adódik. Az anyag szerkezetébe való behatolásnak köszönhetően eddig soha nem sejtett lehetőségek valósulnak meg. Az anyag- és színválaszték sokszorosa a korábbinak. E tökéletesség katedrálisai a nagy bevásárlóközpontok, ahol az esztétikusság áthatja a tárgyi világot, az egyes tárgyaktól az építészeti burokig. A képiség, a képszerűség áthatja életünket. A kép nem egy magasabb szférában jelenik meg. A média által sugallt minták eredményeként mindennapi láványunkat is már tükrözött képként nézzük. A reklámok, a magazinok határozzák meg, hogy hogyan kell kinézni, milyen napszemüveget, milyen autót stb. kell választani, azaz milyennek kell lenni és milyen környezetben kell megjelenni. Aki mindezt követi, az már a kép részének érezheti magát. A sugallt eszmény a hibátlan, az esztétikus ember, esztétikus környezetben, és mindez hasonlít a komputerek által teremtett mesterséges világhoz. Az új esztétika alapelvei a színesség, a lesimítottság. Az anyagok valódi karaktere eltűnik. Az új látvány-univerzum kisajátítja a mimétikus művészet eddigi eredményeit és erre építve teremt egy hipervalóságot, ahol a realitást mintegy esztétikai mázzal „cukrozza be”. Ez a komplex látványjelenség nem marad hatástalan a magas művészetre és annak intézményeire. A napjainkban külföldön épülő múzeumok némelyike gigantikus bevásárlóközpontra emlékeztet, ahol a fogyasztási javak a műalkotások. A kitűnő minőségű művészeti folyóiratok külleme semmi kívánnivalót nem hagy maga után, ugyanakkor reprodukcióik révén esztétikai egyenruhába kényszerítik azt, ami tárgyában, anyagában éppenséggel ellentéteset 74
