Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Bohár András: Avantgárd '89-'99
kortárs nyelvfilozófia), valamint konkrét alkotások kivitelezésében (Journal in-time 1974—1984. 1984, Magyar Műhely, Párizs). A konkrét verseket, nyelvjátékokat és vizuális költészeti formaalkotásokat tartalmazó utóbbi kötet már a párhuzamos pálya egyik jellegzetességeként vehető' számba. Hasonlókat mondhatunk el Bujdosó Alpár hetvenes évek elején induló költészetével kapcsolatban, ahol a szövegből és nyelvi jelentések variációiból kiindulva (Zárt világ 1972. Magyar Műhely, Párizs, 1 és 2 között az Erzsébet hídon 1980, Magyar Műhely, Párizs) jelentkeznek azok a komplex vizuális költészeti munkák, ahol már a képi és nyelvi megjelenési mód egyenrangú elemként van jelen (Irreverzibilis Zénón 1985. Magyar Műhely Párizs). Tulajdonképpen Nagy Pál a Journal in-time, Bujdosó Alpár az Irreverzibilis Zénón és Papp Tibor a Vendégszövegek 2,3 könyvével egy jól kitapintható konkrét és vizuális költészeti, valamint a szövegirodalom és nyelvjátékok eredményeit egybefogó poétikai univerzumot munkált ki. Természetesen szükséges megemlíteni, hogy miként a kiindulópontok is mások voltak, ezért a formatartalmak is másképp, más egységben láttak napvilágot az említett szerzőknél. Előtérbe helyezve az ideák érzékiesítését és a képi-nyelvi közvetíthetőség de-struk- cióját/dekonstrukcióját (Heidegger, Derrida), majd azt videó-képszövegekben továbbalakítva (Nagy Pál)6 az egymásra reflektáló struktúrákat és nyelvi játékokat (Wittgenstein) szigorú konstrukcióban és annak ironikus-groteszk parafrázisaként láthatjuk (Bujdosó Alpár)7, s mint már láthattuk a formakísérletek precíz kidolgozása és a számítógép alkotó alkalmazása is új elemként jelentkezik a nyolcvanas évek derekától napjainkig (Papp Tibor). Ezzel a rövid párhuzam felvillantásával azt is érzékeltetni szerettük volna, hogy a hatvanas évek elejétől milyen állomásokat érintett Papp Tibor, Nagy Pál és Bujdosó Alpár a hagyományos modernizmus eredményeit felhasználva, s milyen közös munka jelezte az egymáshoz való igazodást és távolodást a Magyar Műhely körében. Ezt az egybevetést követhetné - most csak utalva rá - azoknak a kulturális kontextusokból kinövő poétikai alakulatoknak az elemzése, amelyek különböző módon kapcsolódtak a magyar avantgárd hagyományaihoz (Kassák), s amelyek maguk is hagyományteremtővé váltak az elmúlt évtizedekben. Ahol a nyelvi-kulturális identitás megteremtésében nem hárult akkora szerep a művészetre, mert relatíve és egzisztenciálisan is oldottabb környezetben foganhattak a munkák (Vajdaság, Párizs, Bécs, London stb), ott magától értetődően kerültek zárójelbe a politikai indíttatások, és magára az esztétikai minőségek létrehozására koncentrálhattak az alkotók. Ahol ez nem, vagy csak kevésbé valósulhatott meg és szűk nyilvánossági körben adatott meg (Felvidék, Erdély, s részben Magyarország), ott mindig jobban érzékelhető volt a politikai és esztétikai szféra egybeolvadása és sok esetben így nehéz a kettő szétválasztása.8 (a folytatás a kilencvenes években) Csak jelzésszerűen érdemes megemlíteni az évtized avantgárd történéseit, ami sajnos a recepció tekintetében első pillantásra csekélynek minősíthető, ám az alkotások, könyvek, új műhelyek létrejötte mégis fémjelez egy ígéretes folyamatot. Azért is szükséges mindezt számba venni, mert ennek tükrében talán élesebb kontrasztként tűnhet föl a 663
