Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Bohár András: Avantgárd '89-'99
sal voltak a honi alkotói trendek alakulására (Papp Tibor, Nagy Pál, Bujdosó Alpár, Bakucz József, Vitéz György, Kibédi Varga Áron, Határ Győző').1 Most csak azokat a markáns elemeket idéztem föl, s jelzésszerűen érzékeltettem néhány névvel, akik az avantgárd jelentékeny szereplői voltak egykoron és ma. Mindehhez hozzátehetjük a külhoni alkotókkal való kapcsolatokat, a d’atalier francia nyelvű folyóiratának körét 1972-től és más francia költőkkel, mint Philippe Döme, Michel Deguy, Claude Miniére, Bruno Mon- tels, Jean Paris, Jacques Roubaud, Henry Chopin, Maurice Roche, Julien Blaine, Claude Maillard, német nyelvterületről Gerhard Rühm, Max Bense, Ilse Garnier, Tim Ulrich, Klaus Peter Dencker nevét sorolhatnánk, az olasz nyelvterületen Nanni Balestrini, Vittore Baroni, Adriano Spatola, Franco Beltrametti, az angol és amerikai nyelvterületen Ian Hamilton Finlay, Bob Cabbing, Peter Mayer, Tom Edmonds, William Burroghs, John Cage, Merce Cunningham, Boris Gysin, Mary Ellen Solt, Dick Higgins, Richard Koste- lanetz, Emmett Williams, Dél-Amerikában Edgar Braga, Vladimir Dias Pino, Pedro Xisto, Philadelpho Menezes, Kanadában Richard Martel, Spanyol- országban Felipe Boso, Bartalome Ferrando, Valentin Torrens, cseh és szlovák nyelvterületen Jiri Kolar, Milan Kniznak, Dezider Tóth és lengyel közegben Pavel Petasz, Piotr Rypson, Andrzej Ducek-Dürer. Ha végigtekintenénk a pályákon, akkor láthatnánk, hogy milyen párhuzamosságok milyen érintkezések és távolodások regisztrálhatóak. S az is kitetszhet a nemzetközi alkotói gárda felsorolásából, hogy azok az éppen aktuális hatások és az információcseréhez szükséges feltételek milyen kölcsönös kommunikációs lehetőségeket rejtettek magukban, ami egy komplex és nyitott alkotói magatartás kimunkálásának elengedhetetlen feltétele.2 Az áttekintés további részletezéseként vegyük szemügyre a Magyar Műhely három intermediális szemléletű poétájának jellegzetes alkotástipológiákhoz köthető történetét. Papp Tibor3 hatvanas években megjelent első két könyve a tradicionális modernség irányaihoz kapcsolódott (Sánta vasárnap 1964, Magyar Műhely, Párizs, Elégia két személyhez vagy többhöz 1968, Magyar Műhely, Párizs), de egyben már magába rejtette a Vendégszövegek könyveinek poétikai áttöréseit (1971, 1984, 1996, 1997). így jelentkezett először a szöveg felbontása és az intertextualitás sajátos megformálása. Majd a különböző formák létrehozásának dokumentumait vehettük kézbe a Vendégszövegek 2,3 könyvben (1984, Magyar Műhely Párizs). Erre következett a nyolcvanas évektől — megtartva a tradicionális, bár mindig dinamikusan alakuló költői nyelvet és a sajátos asszociációs tematizációs horizontokat — az új média, a számítógép alkotó beiktatása, aminek dokumentumait az Ikonokban (1991), a Disztichon alfában (1994) a vendégszövegek 4 és 5 kötetében (1996, 1997), a Térvers/képekben (1998) és a hangköltészeti produkciókban vehettük szemügyre.4 Jellemző az a viszony/viszonyulás, ahogy Papp Tibor Nagy Pálról ír5, jelezve az eltérő kiinduló pontokat a hatvanas években (Reménység, hosszú évek. 1964, Magyar Műhely, Párizs; Hampsteadi semmittevők 1968., Magyar Műhely, Párizs), a realista és egzisztencialista tematizációkat, majd annak a műhelymunkának a hozadékát (Korszerűség/kortárs irodalom — Munkanapló 1970-1978,1978, Magyar Műhely, Párizs) ami egyfelől az elméleti tájékozódás erőteljes megjelenítésében öltött testet (strukturalista szövegirodalom és 662
