Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Gálig Zoltán: Nézetek a művészet jövőjéről
GÁLIG ZOLTÁN Nézetek a művészet jövőjéről ELHANGZOTT A „MINDEN EGÉSZ ELTÖRÖTT” C. MŰVÉSZETI FESZTIVÁL KÉPZŐMŰVÉSZETI ELŐADÁSSOROZATÁN. Az elmúlt két évtizedben feltűnően megnőtt azoknak az értekezéseknek a száma, amelyek a művészet jövőjével foglalkoznak. Mivel egy-egy kitétel erejéig nagyon sokan felvetették az ezzel kapcsolatos kérdéseket, a vizsgálható anyag mennyisége szinte határtalan, egy tanulmányban összefoglalhatatlan. Jóval kevesebben vannak, akik e téren komoly teóriákat alakítottak ki, és egyúttal figyelemreméltó jelenségként értékelhető, hogy a témával legkomolyabban, a művészettörténet tárgyi hátterét magas szinten ismerő szakemberekből kerülnek ki azok, akik a művészet végéről először kérdésként, majd egyre inkább állításként írnak. Annak ellenére, hogy az „utániság” fogalma náluk is központi helyet foglal el - pl. a művészet vége utáni festészet prognosztizálásával -, nem hozhatók közös nevezőre a posztmodern képviselőivel, mert érveik szikárak, erősen pragmatikusak, írásaikban a retorika szerepe elhanyagolható. 1984-ben e témában egyszerre két publikáció látott napvilágot. Az egyik szerzője Hans Belting művészettörténész, a Művészettörténelem véget, a másiké Arthur C. Danto a Művészet vége című írásaival. Már az eltérő fogalomhasználat is felvette, hogy tulajdonképpen egy dologról van-e szó? Egy személyes találkozó továbbgondolkodást eredményezett, és Danto 1989-ben a Történetek a művészet végéről címmel publikálta munkáját, míg Belting majd csak 1995- ben jelentette meg A művészettörténelem vége, revízió tíz év után c. könyvét. Á művészet halálának illetve hanyatlásának erős, illetve egy gyenge értelmezését fogalmazza meg Gianni Vattimo, aki az előbbi alatt a forradalmi elhalást, az utóbbi esetekben pedig a tömegkommunikáció hatalomátvételét prognosztizálja az esztétikában. A történetet és a három szerző tanulmányát Perneczky Géza jelentette meg, kibővítve azokat a saját, e témakörben íródott tanulmányaival.1 Lehet-e szólni a borús jóslatok után a művészet jövőjéről? Egyáltalán mi az, hogy művészet? A jövőbe helyezhetünk-e egy mai fogalmat, amiről elképzelhető, hogy olyan változáson megy keresztül, melynek során megszűnik az önazonossága? Ebben az esetben alapos indoklásra szorulna, hogy miért hasonlítunk össze két különböző dolgot. Egyre inkább elterjedőben az a nézet, hogy régi fogalomkészlettel nem lehet új jelenséget leírni. Mégis közelebb járunk a leendő tényékhez, ha a művészet jövőjéről beszélünk mintsem a jövő művészetéről. Annyira nincsen sejtésünk a jövőről, annyira nem látjuk homogénnek, hogy nem merjük birtokviszonyként hozzáemelni a művészetet. In69
