Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Műmelléklet

Képek az ötvenes évekből

Bartl József kiállítása elé

Úgy tetszik, a festő múltja egy kicsit mindig a festészet múltja. Márcsak amiatt is, mivel a festőnövendék tanulási folyamatban sajátítja el mesterségét, olyasfélét tanul meg, ami a szakmában addigra már közismert, ami mérhető eredmények következménye. Szoktuk ezt úgy is kifejezni, hogy beépülés a szakmába. Valami meglévőbe, aminek - szemmel láthatólag - normái vannak. Bartl József pályáján ez a beépülés, de legalább is annak kezdetei az ötvenes évekre estek. Minősíteni szoktuk, hogy talán nem a legszerencsésebb évek a pályakezdésre, hogy a militáns politika úgyszólván megette azokat is, akik már előbbre tartottak, és nem várt különb sor az indulókra sem; és minduntalan beleütközünk a szocreál rémképébe. Való igaz, Bartl pálytársai között is akadtak, akik belesüppedtek abba az ideológiai programokkal, pártos agitációkkal megfejelt naturalizmusba, amit valójában a szocreál kifejezés takart. Sőt, egyesek soha többé ki nem tudtak kecmeregni ebből a művészetre életveszélyes közegből; és nem föltétlenül tehetségük elégtelensége folytán. Ámbár. Az is lehet, fölül kellene bírálnunk vélekedésünket a tehetségről ... az általánosságokból a konkrétumok felé közelíteni.

Bartl esetében ugyanis föltétlenül a tehetséget, ezt a benne rejtekező elementáris erőt említhetjük menekvése kulcsaként. A tehetséget, amely esetében mindenképpen több, mint átlagon fölüli kézügyesség vagy kifi- numult színérzék, netán kompoziciós rafinéria, sokkal inkább összetett festői látásmód. Valami, ami képessé teszi arra, hogy a megragadott látványt nyomban lényege szerint hierarchizálja és a hozzá leginkább illő festői nyelven interpretálja. Tegyük rögvest hozzá, hogy egy letűnőfélben lévő világ látványát, amelyről tudni lehetett már akkor, ebben a formájában soha többé nem lesz reprodukálható, a társadalmi-technikai mozgások egyszer s mindenkorra lesöprik a színről. Ahogyan éppen megragadható képeit fölhordja a vászonra, nyomban múlttá is rögzíti - noha kétségkívül a festmény vitathatatlan - virtuális jelenében. Lényeges az utóbbi megszorítás: Bartl képeinek elragadó frissesége valahonnét innét eredeztethető. Mi több, a látvány pontossága csakúgy. Barátja és korai mél- tatója, a sajnálatosan fiatalon elhúnyt Kovásznai ezt tárgyilagosságként aposztrofálja, azt hiszem csupán azért, hogy óvja azoktól, akik az ideológiai normákat próbálnák számonkérni Bartlon. Részemről sokkal inkább a dekoratív hajlandóságot hangsúlyoznám, amely már jónéhány korai Bartl-festmény jellemzője és mindenképpen a későbbi elvont formanyelv irányába mutat.

Ha tetszik, ez indokolta már a bevezető mondatot is.

Minden esetre látni kell, hogy témái mindig kéznél vannak: a soroksári táj, az ottani élet bármely mozzanata számba jöhet, hiszen aprólékosan ismert, mondhatni gazdagon átszőtt életrajzi elemekkel. Következésképpen egy jellegzetes enteriőr vagy egy topográfiai pontosságú tájrészlet legalább annyira önarckép is, amennyire az ebben az időben festett