Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Műmelléklet
valóságos önportrék; mindegyik a festő témája, a festő és a festés, a kép viszonyát tükrözi elsődlegesen. Mégcsak azt sem állíthatjuk, hogy küzdelem a formákért, küzdelem a színnel, mert szinte mindegyik képe - az olaj, vászon technika ellenére - leheletfinom könnyedséget, gyakorta eleganciát sugall; nevezetesen azt, hogy alkotójuk teljes fegyverzetben áll előttünk és a formanyelv - egyelőre - nem is igazán új, de perfekt a be- szélése: a lényeglátás pontos formaidézésben jelentkezik, a kompozíció magabiztosan festői, a színhasználat pedig tévedhetetlenül halad az egyéni színvilág irányába. A képen tehát az van és csak az, ami képbe való és úgy van ott, ahogyan a képen kell lennie, nem pedig a valóságban, a színek viszont az alkotó élményét is közvetítik: gyakorta szabaddá válnak formai inherenciáiktól. Ez a szabadulás, ami újra meg újra érzékelhető (elegendő talán az Önarckép krapplak háttérrel című munkára utalni) tágítja majd ki Bartl festői lehetőségeit - egészen a teljesen absztakt gondolkodásig. És itt kell ismét hangsúlyoznunk a dekorativitás jelentőségét is, amely ugyancsak a későbbi absztrakcióban kapja meg Igazi szerepét, lényegét tekintve azonban már ekkor is általa épülnek föl a kifejezetten érettnek tekinthető korai művek. Mindenek előtt a Cserépkályha címet viselő enteriőrt említeném, amely - tudomásom szerint - a zsennyei alkotóház egyik belső terében készült. A szinte akvarelles könnyedséggel megidézett stílusos kályha, valamint a nézővel szembefordított karosszék a barkás vázával a szándékolt komponálási elvet mutatja, előttük pedig mértani mintáival a szőnyeg tölti ki a képmezőt. Tulajdonképpen minden hihetetlenül pontos a képen, a hangsúly azonban mégsem a pontosságon van, hanem a festői minőségen. Az alia prima-festés lenyűgöző frissességén, mintha a koratavasz szellem az egész képet lengené be. Voltaképpen ekkor, az ötvenes-hatvanas évek fordulóján találjuk magunkat szemben egy teljesen önállóan gondolkodó művésszel, aki ugyanakkor még számos átírási eszközt kiemel majd saját használatra a festészet egyetemes kincseiből, hogy beépítse a maga eszköztárába, mégis, hangja már félreismerhetetlen: kristályosán tiszta egyéni hang. Kevés festőt ismerek, akinek festői Igényessége Bartl Józseféhez fogható. A festői minőség szenvedélyes tisztelete - gyanúm szerint - megvédelmezte minden tévút csábításával szemben. Soha, a kezdetek kezdetén sem juthatott esetében szóhoz egyetlen festőiségen kívüli elem, dekoratívitását is ez menti meg az ornamens mechanizmusától. És bármilyen meglepő, ez már az 1951 -es Csendélet barackvirággal című kis képéről leolvasható. Végül is azt kell gondolnunk, azok a mesterek tették a legtöbbet Bartl iskolázásáért, akik hagyták, járja a maga útját - tehetsége iránytűje szerint. Mi ennek a „szabad” festőnek tudunk felhőtlenül örülni. Fábián László
