Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Sturm László: Szent vagy hazaáruló?

gasságában és derűjében, a lélekrajz átéltségében és egyes szereplők szavaiban.

A regénybeli Salamon király a kacskaringósabb utat járja be. Nem az erények szeretete tántorítja el a bűntől, hanem a bűn kiúttalanságának átélése vezeti el a megtéréshez. Saját diadalaihoz, a megelőlegezett isteni kegyelemhez felnőni nem tudván a szerencse elpártolását sokáig csak őrjöngve képes tudomásul venni. A maga kiválasztottságát adottságnak véli, ezért Istent, a világ szeretetteli rendjét tartja csalónak. Olyan Istent keres, aki visszaállítja kiválasztottságát, de fokozatosan belátja Bánó táltos szavainak igazságát: ,Nincsen másik isten, uram. - Hogyhogy nincsen? Hát a rómaiak istenei? A németek régi istenei? A mi Kisasszonyunk? Öregisten? Ukkon? Tengri? - Egy isten van, uram, egyetlen egy. Összesen egy. Csak némelyik ember így tiszteli, a másik meg úgy, az egyiknek jobban káprázik a szeme, a másiknak kevésbé.” Mielőtt elfogadja ezt az egy istent; előbb megcélozza az isten nélküli világ okosságát is, mely számára főleg a ,gonosz Vid” ispánban testesül meg, az egyéniség, a hatalom és a figyelem átfogóvá növesztésében: „Határozatlan voltam, gyáva, még inkább kegyeskedő. Mint boldogtalan Sámuel király, aki egyszerre igyekezett buzgó keresztény lenni és derék, magyari pogány. Hiányzott belőle Vid bátorsága, akárcsak énbelőlem. (...) Ezen a földön csak a gazság visz sikerre. Az álnokság, az esküszegés, az erőnek az adott, egyetlen, soha vissza nem térő pillanatban való könyörtelen alkalmazása, az ellenfelek irgalmatlan eltiprása.”

Az elbeszélő Salamon vívódásait nem csak közvetlenül érzékelteti, hanem azáltal is, hogy a szereplők jórészét belső tulajdonságok, szándékok kivetü- léseként is engedi értelmezni. A lélekrajz alapossága így nem megy a cselekményesség rovására. Vid a hatalom akarását, a „reálpolitikust” testesíti meg, Ernye a jóságot, a királyné a gőgöt, Dezső érsek a szentségre törekvést... Két leghűségesebb társa, az udvari bolond Uracs és a legyőzhetetlen vitéz Bátor Opos is értelmezhető ebben a tekintetben. Az utóbbi a bátorság, vitézség megtestesítője, Uracs viszont bonyolultabb eset. Leginkább tisztánlátását, önzetlen okosságát lehet kiemelni, de többször dalnokként is szerepel: a kultúra, a művészet világát idézi meg alakja. Kettejük, esetleg a két fontos papi személyt egy szerepkörnek véve és ide sorolva, hármójuk - az ember három alapvető útját mutatják meg? Vagy a teljes élet különböző szakaszait? Vagy azt, hogy az igazi király egyesíteni képes ezeket, mind magában, mind országában?

A természetleírások is módot adnak hasonlóan szimbolikus értelmezésre, és ennek szintén tudatában vannak a szereplők, elsősorban Salamon: „Régi önmagát tanulmányozta a kicsi hangyában, amely a tavalyi levéltörmelékből érkezett. Fölfutott egy törött fűszálra, a csúcson körülszimatolt, apró csápocs- káival végigtapogatta a levegőt, nyílik-e ajtó valamerre, indul-e létra, kapaszkodó. S hogy nem talált, visszaszaladt, majd a földön szusszanásnyi habozás után újra nekivágott, hogy gyors futamodás után élőiről kezdje a kutakodást, majd visszatérjen, és na, végre, a negyedik rohamra a szomszédos fűszálat válassza, amely épebb, hosszabb, de ugyanolyan véges. És innen visszatérve újra az elsővel kísérletezzen nekirohanva megint vagy háromszor- négyszer.” Mint az idézet tanúsíthatja, az átvitt értelmezhetőség nem teszi didaktikussá a leírásokat, és a jellemeket sem szegényíti el. A szimbolikus

570