Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Zsávolya Zoltán: Hollandi bolygó

lanul, ami nem is esett meg vele (személyesen). S úgy merészelem ezt elviekben és feltételesen vizsgálni, ahogyan véleményem szerint Killer Laci életében működhet volt a dolog.

Mármost, persze alapjában mindenkinél ugyanúgy működne (működhetne) az ilyesmi; legfeljebb a lelki „üzemanyag”, a saját és a félté telesen-részlege- sen öröklött gondolati-érzelmi-hangulati tartalom különbözik egyénenként, így elfogadható, ha Killer Laci nyugtalanságát, vergődését, só't szenvedéseit nem kizárólag saját tapasztalatainak, alkati problémásságának, sebezhetőségének tudom be. Közelebbről mindazonáltal nem nagyon bocsátkoznék eme pszichikai „másolódások”, áthagyományozódások ecsetelésébe, de tapasztalatból tudom, mennyire szigorúak és intenzívek tudnak lenni. Úgy fonják hálójukba a létezésükről, hatásukról többnyire mit sem sejtő áldozatot, hogy az áramütötten megrázkódik a csapásaik alatt. Nem kegyelmeznek neki, ha egyszer jelentkeznek, akkortól hol szórványosan, napjában többször, hol napokon keresztül folyamatosan támadnak, hogy esetenként hetekre eltompuljanak, majd azután rapszodikus ritmusban újra lecsapnak, és még hónapok, évek múlva sem akarnak megnyugodni, amikor már elfeledkezni látszik róluk a delikvens. A szerencsétlen pára értelmi síkon képtelen hova tenni mindazt, ami érzelmeiben, hangulati gyötrődései során történik vele. Kiáltana, próbálna segítséget kérni - ám hirtelen rádöbben: nincs mit megfogalmaznia. Dühöngene, kitörne, igyekezne levezetni a belsejében felgyülemlett feszültséget - egyszerre megriad magamagától, vadállatnak látja saját lényét, aki oktalanul agresszív. És nincs kiút, nincs fejlődés, a helyzet inkább rosszabbodik. Ahogy ugyanis telik az idő, ahogy növekszik a tapasztalatok bázisa, úgy bővül az a motívum-állomány, amely titokzatosan reakcióba léphet (és lép is!) a múlttal. Vagyis mind bonyolultabb összekapcsolódások képzelhetők el a személyes létezés párlatai meg a családi történettár raktárpolcain elhelyezkedő befőttek között. Magyarul: a helyzet jobbára „elkilátástalanodik” a kor előrehaladtával. A képzeletbeli kísérleti lombikokból idővel már tömény gőz száll fel, amely a múlt árnyékává sűrűsödik a jelenben..., és elhomályosítja, majd elkerülhetetlenül kivégzi a jövő látomását, bizonyos szinten magát a jövőt.

0, a kor, az életkor, Péter Bátyám! Killer Laci kevéssel, egy hónappal harmincegyedik születésnapja előtt hal meg, betölteni tehát teljességgel harminc esztendőt tölt be. Szép kerekség ez, önmagában, nekem ugyanakkor nem mindig tetszik, mert én mostanság immár belekezdek a kevésbé kerek harmincegyedikbe is, de ezt testi-lelki jóbarátom nélkül kényszerülök tenni. Viszonyom az emlékéhez ellentmondásos, mivel okolom is a hiányért, amely tényt pedig saját űr-jellegében is felfoghatnám, ha sikerülne elvonatkoztatnom attól, mennyire rossz néven veszem Killer Lacitól az utolsó év folyamán tanúsított őrült önpusztítását. Életében ellenben jóval inkább a megértés, az elfogadó beletörődés határozza meg vele szembeni magatartásom. Nincs szó lényegi bírálatról (igaz, teljes és kritikátlan elfogadásról sem), sajátos értelmező-értékelő fölényt csak a visszatekintés, illetve - ki is élezhetem - a visszatekinthetés szimpla (fizikai) helyzete ad most nekem, az, hogy ő távozott el, én viszont élek, itt vagyok, itt kavarok.

Amilyen triviálisan igaz, legalább annyira súlyosan megterhelő tény is ez. Hiszen az ember eredendően hajlamos a játékra, a stilizálásra, a szerepek

536