Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Bodor Béla: Odüsszeusz és a sellők
BODOR BÉLA Odüsszeusz és a sellők KIVEZETÉS A FILOZÓFIÁBÓL. MESE „FlcxvieC avSpcöTtoi tud eiSevai opeyovrai (puaei” Arisztotelész „Senki se húzott el még erre a barna hajóval, míg mézes dalait meg nem hallgatta a szánknak; benne gyönyörködvén ment el, gyarapodva tudásban, mert mi tudunk mindent...” Homérosz: Odüsszeia A szél és a húros hangszerek dallamai iránt fogékony, kedves vakunk költeményeiből jól ismerjük a szirének történetét. Tudjuk, hogyan csalogatták szirtjükhöz a hajósokat ezek a madártestű lányok, hogyan falták fel a tengerből ruhátlanul felkapaszkodó nyomorultakat (akik mindazonáltal életük utolsó perceiben elragadtatottan hallgatták a dalt, kivétel nélkül önnön történetüket a szirének előadásában), és azt is tudjuk, hogy madárlényük ösztönétől vezetve hogyan díszítették sziklára rakott fészküket áldozataik üresre csipegetett bőrével, napszítta csontjaival. Gyaníthatjuk: maga a szárnyas Ikarosz meséjének valóságalapjául szolgáló emberalak sem volt más, mint egy ilyen aszalt emberbőr, melyet felkapott és megvitorláztatott a felhők alatt a Földközi-tenger hirtelen támadó szele, majd a mélységbe ejtett, hogy ázott rongyként süllyedhessék a mélybe. A hajósok jól ismerték a szirének énekének titkát, és értették annak a nem csekély énekművészeinek az értékeit, melynek gyakorlására a madárleányok Ananké világtengelyének nyolc égi szférájában kaptak helyet, hogy ezzel tartsák egyensúlyban a kozmosz fenséges harmóniáját. Nem kételkedtek abban, hogy az áldozatul esett ifjak haldoklásuk perceiben egy hosszú és bölcs élet tapasztalataival gazdagodtak. Ezért a tudásért cserébe a halált a három világ legnagyobb tudósai is méltányos árnak találták volna. (Igaz, hogy őket valamirevaló hajós semmi pénzért sem vette volna a fedélzetre.) Ismerték tehát, olykor mégis akadt köztük egy-egy, aki nem tudott ellenállni a csábításnak, és társai ilyenkor a dal sziklákon verődő visszhangtöredékeire fülelve nézték végig, amint a karmos, csőrös énekművészek óvatosan megnyitják a tengerész hasüregét, és - felváltva folytatván szólamukat - hol egyikük, hol másikuk hajol a zsíros, gőzölgő belekre. Az épületes történetet aztán nem osztották meg az illető hozzátartozóival. Maradtak a mesék, rosszul végződött szökés viasszal tapasztott szárnyakon, a mélyből felbukkant emberevő cethal, miegyéb. 522
