Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Gángoly Attila: A kis herceg balhitei; Boszorkánypatkó; Apródcsíny; Mese a világ végéről
a kedvem. Amiképp a kis hercegé is elpárolog majd, ha veszi a fáradságot, és az önpusztítók konokságával fölnőtté cseperedik...) *Azzal visszament a rókához.- Isten veled - mondta.- Isten veled - mondta a róka. ” Boszorkánypatkó LÁZÁR ERVINNEK A kovács a száraz fűcsomók pöttyözte, poros országút mellett éldegélt, a falu legszélső'házában. Portáján szigorú munkabeosztás uralkodott. Terebélyes felesége a konyhában fó'zött-mosott napestig, Ilka lánya anyjának segített a háztartásban, a kis Janónak a baromfiudvar volt a birodalma. Kálmánka, a legidősebb gyerek, aki az apja nevét örökölte, a kovácsműhely forró gó'zei közt tanulta az ó'si mesterséget. Mindennap ellesett valami új fogást. A kovács büszke is volt rá: gyorsan haladt a kölyök, akárcsak ő annak idején az apja keze alatt. Egy komor téli délelőtt, mikor a végtelen égból nagy pelyhekben szitált a hó, különös idegen állított be az udvarukba. A kovács épp Menyhért gazda, a harmadik szomszéd gebéjén dolgozott, amelyiknek bal hátsó patájáról rendre levált a patkó. Dani, a hosszú fülű ló gyanakvón pislogott; egyik dédapja szamár volt, s így kócos sörénye alatt megbújt némi szeszélyesség is. Most, a műhelybe toppanó idegen láttán, vad ijedelemmel rándult össze. A mozdulattól Kálmán mester kiejtette kezéből a kalapácsot, ami pengve szánkázott a jövevény lába elé.- Hogy a ménkű csapna beléd, Dani! - szitkozódott Menyhért gazda, de amint megpillantotta amazt, torkára forrt a szó. A kovács szintúgy elálmélko- dott, sarkában cövekeló' fiának pedig még a szája is tátva maradt.- Jó napot, jó napot - köszönt az idegen. - Patkoltatni jöttem. A vén Menyhért sebtében búcsúzkodni kezdett - nagy zavarában a fizetségről is megfeledkezett majd kivonszolta Danit a műhelyből. Csönd támadt a nyomukban, kongó és mély.- No, kovács uram - mondta némi hatásszünet után az idegen -, akár kezdhetnénk is, ha meg nem sértem! Kálmán mester bólintott, s elfogódott mozdulatokkal szedte össze a szerszámokat. A kalapácsot maga az ismeretlen vitte oda neki, akinek parázsló szeme közben megakadt az oldalvást némuló fiún.- Jó növésű'gyerek - jegyezte meg barátságosan. - Szavamra az! A kovács összerezzent, s menten kiküldte fiát az udvarra. Kálmánka azon518
