Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Prágai Tamás: Náci bácsi története

bevontatni a szőlőhegyről, a gumikat vízzel locsolták, mert majdnem kigyulladtak a súrlódástól. Lehetett volna szekeret fogadni, de a nagyobbik Kutasi lova előző este ellett egy szép pejcsikót, a kisebbikével pedig szénát hordott a Feles Marci az Aszalóson, avval nem lehetett menni. így aztán, ha már ilyen ünnepi alkalom adódott, a társaság inkább együtt maradt a Hortenziában, a bizonyságtételt másnapra halasztották.

Másnap Jani bácsi behozta a káposztáskövet, szép, kerek kő volt, de a faragás már egészen lekopott róla a sok savasságtól, ami a káposztáshordóban termelődik; a Tanár úr viszont fólolvasott egy tanulmányt az ariánusokról, Ariánus mozgalom a negyedik századi Inkában vagy Ariusz hetényi jelenléte vagy valami hasonlót, szépen végighallgatták, a Tanár úr a latin kifejezéseknél mindig fölemelte a mutatóujját, és kortyolt kicsit az oportóból; a Feles Marci közben megérkezett a szénahordásból, és azt állította, hogy Kupa úr Sásdon „rejtezett el”, a nádasban való elrejtezést megírta Arany János is a Toldiban, a sásos az pedig egy nádas, csak van benne sásos is.- De hát kik is azok az ariánusok? - kérdezte a kisebbik Kutasi, aki visszakapta a lovát, mire a Tanár úr kifejtette, hogy ugyanolyan jó keresztények voltak, mint a rómaiak, csak sokkal közösségcentrikusabbak; nem az egyházszervezetet építették, hanem a közösséget, mert a római egyházban a tanokat az egyház uralja.- Olyanok akkor, mint mi, reformátusok - jegyezte meg a kisebb Kutasi, de a Tanár úr gyorsan megjegyezte, hogy reformátusokról akkor még szó sem volt.”

Akkor már tárgyi gyűjtéssel volt elfoglalva akkoii énem, előző héten talált Marcsi néni padlásán három kabaklámpást, avval utazott föl Pestre, „a spa- nyolozott díszítés pleisztocén motívumokat őriz”, és Nagypusztán begyűjtött egy hosszúfurulyást; tizenhatodára kicsinyítette le, hogy hordozható legyen, de azért a dallamok még jól szóljanak; a történetek egyik fülén be, a másikon ki; de nyomasztotta valami, nem szívesen tartózkodott otthon, a portán, egyedül. Akkor már inkább a diófa alatt - ha átkarolta a fát, úgy érezte, az ő ereiben futnak a fa erei, föltöltődik klorofillal.- Elég lett volna négybevágni - nézegette a fényképet Náci bácsi, és hunyorgott; ebből tudta, hogy a hosszúfurulyás is a történethez tartozik, akárcsak a káposztáskő és a nyúzóasztal.

Amúgy is ingerült volt a furulyás miatt. Azok, Akik Őt Inkába Küldték, megjegyezték, hogy A MÚZEUMNAK MÁR NEM A TERMELŐERŐ KIZSÁKMÁNYOLÁSÁRÓL KELLENEK ADATOK, DE NEM IS A HÉTKÖZNAPOK LÉHASÁGAIRA KÍVÁNCSI A KÖZÖNSÉG. A KÖZÖNSÉGNEK LÁTVÁNYOSSÁGOK KELLENEK. A furulyással kapcsolatban pedig hallani sem akartak Kodályról.

„Az Inka Néplapban újságcikk jelent meg: Kósza történetek címmel, amelyben a szerző, - cakk -, közölte, hogy „újabb babonavírus támadja a népi agyvelőt”, és hogy „csodálkozik és kérdve kérdi, ki és hogyan akar ilyen körülmények között a Legfehérebb Eszkimószövetséghez (LE) csatlakozni” és

508