Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Prágai Tamás: Náci bácsi története
nyához gyűjtött anyagot, ezért többnyire a törzsi kunyhó, a Hortenzia körül lebzselt. Bizonyos szófordulatokhoz kötődő arckifejezések érdekelték: a „ne mondja” fordulathoz valamiféle leesett állú, hosszan kitartott figyelem tartozott, az áll kissé megereszkedik, és előre mered; a „tudom én” típushoz (ebbe a kategóriába tartozik még a „nem most jöttem én sem a hat húszassal”, „nem vagyok hülyegyerek”, „láttam, amit láttam”, „tudom, amit tudok” variáns is) fej-félfordulat, kézlegyintés társul (mint Michelangelo elveszett Pilátusáé: kár, nagy kár, hogy nem sikerült juharfából megmintáznia), százhuszonnégy típust gyűjtött, csöndben jegyzetelt a sarokban az olajkályha és a biliárdasztal között, eló'tte korsó kirrawwa, ahogy a naívok: hamarosan az a vélemény alakult ki róla, hogy egészen jó, megbízható ember; alkalmazkodott, és volt ebben valamiféle kilengés (a civilizált én! már megint! de sokkal inkább a feladat, saját sorsa, a bor szubsztanciája elől... (Ld. még: bortakony, mélymag, homunculus.) Nem hallgattak el, amikor belépett, és svejcisapkáját háromszor megforgatta a mutatóujja körül, mieló'tt a ruhafogasra dobta; nem vetettek döglött tyúkot át a kerítésén; nem festették éjjel feketére a kapuját: befogadták, a maguk módja szerint, naív bölcsességgel, tudva: mindenki lökött, azért fönn kell tartani a kommunikáció gesztusait (liturgia! föl kell mutatni az ostyát akkor is, ha üres a templom; és épp akkor, ha üres a templom, akkor legmagasabbra). Megérkezett. Szaporodott az anyag a jegyzetfüzetben: kiderült, hogy a törzsi viszonyok hátterében gyakran gyilkos indulatok lappan- ganak. „Egy alkalommal azt beszélték, hogy Kupa vezér gyalog ment gyónni Pécsre azon a hajnalon, amiről Náci bácsi is tudott; valami olyan bűne volt, amit a saját papja nem tudott átvállalni. A Hortenziában ültek, és oportót ittak. Meleg ciequuwa volt. A Zöld Pista állította, hogy a történetet az ó' apja is ismerte, csak szegény vakbéllel elhunyt, makk egészséges volt különben, még a feje sem fájt, minden reggel megivott egy kupicával, meg este egy kupicával; de semmi többet. Olyan válla volt, mint a mai embereknek nincsen; még emlékezett rá, hogy az apja két búzászsákkal szaladt fel a padlásra, pedig azok még amolyan békebeli zsákok voltak, nem ezek a mai polietilén zsákok. Azokba még fért, no de a gabona sem ilyen volt. A Zöld Pista felesége egyébként ápolta is Náci bácsit, amikor rádűlt a kamrapolc a befőttekkel (no de azok még amolyan békebeli befőttek voltak, a barack, mint egy ágyúgolyó!), akkor mondta Náci bácsi, hogy Kupa vezér ott állt meg vizelni a hágón Gödre fölött, ahol most a megyehatár van, amikor végrendelkezett. Sűrű, sötét tajték hagyta el Kupa vezér testét, az öreg Decsi, a gödrei erdész szerint a sárkány hagyta el ott a testet. Ahol most az ürgelyuk van. Azért volt aztán sebezhető a szentai csatában, mert a sárkánya nem volt vele. A vizelet hosszú, egyenes lyukat húzott a talajba, egyszer próbálták megmérni, de a kétszáz singer mérőón úgy eltűnt benne, mint a pinty; állítólag leér a föld gyomráig. A sárkány azon a lyukon kúszott haza (a sárkányok a föld gyomrában laknak, ez köztudomású), de időnként följár, egyszer a nagy tölgyfánál látták, egyszer meg a kerékpárparkolóban az OTP előtt.” 505
