Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Gyürky Katalin: Játékok és tükrök

Hartmann fejtegetései szerint „a történések értelmetlenségénél nem kevésbé elviselhetetlen az ember számára a saját tehetetlensége a véletlennel szemben.”5

Csakhogy ezt a fáradtságot, tehetetlenséget a szerencsejátékos nem veszi észre: a szerencse forgandósága mindenről elvonja figyelmét, képes napokat a rulett-asztal mellett tölteni, nem töró'dve sem magával, sem a külső valósággal, sem hozzátartozóival.

És minél tervszerűbben próbál a játékos cselekedni, annál mélyebben és keserűbben fogja érinteni a véletlen megléte. Néha, ha nyer, úgy érzi, a játék két eleme, a véletlen és a szabály egyesül a kezében, és fellelkesülve tovább játszik. Ha veszít, akkor ismételten keresni kezdi azt a szabályrendszert, ami a véletlenek sokaságában ki kéne, hogy alakuljon.

A szerencsejátéknak ez az egyik varázsa. Csakhogy ez egy negatív varázs. Ha a játék kényszer, kérdéses, hogy lehet-e egyáltalán játéknak nevezni? Milyen játék az, amelyben a játékos állandó feszültségben él, és ez a feszültség még csak fokozódik, ha megpróbálja játékát abbahagyni?

így válik ördögi körré a kezdetben kipróbálás szintjén álló szerencsejáték, amelynek varázsától, a szerencse forgandóságától egyre nehezebb szabadulni.

Még inkább lehetetlen megszabadulni a szerencsejáték másik varázsától, a pénzszerzés lehetőségétől. Nem véletlen, hogy Dosztojevszkij kisregénye éppen a szerencsejáték világát ábrázolja a XIX. század közepén, hiszen ekkor a meggazdagodásnak igen sokan választották ezt a formáját. Különösen Oroszországban, ahol a túlcentralizált, I. Péter által felállított rangtáblázaton nyugvó társadalmi szerkezet elzárta a lehetőségét annak, hogy valaki a szellemi tőkéjét az állami szolgálaton kívül bocsássa áruba. Egyetlen lehetőség a kincstári szolgálat, a csinovnyiklét volt az értelmiség számára. A szolgálat pedig mindenre jó volt, csak arra nem, hogy egzisztenciát teremtsen a hivatalnokoknak és családjaiknak. így nőtt meg a véletlen szerepe, amely felrúgta a törvényes kereteket, átadta az uralmat az előre meg nem jósolható szerencsének vagy szerencsétlenségnek, a szerencsejáték világának, amely modellként fogta át Oroszországban a társadalmi viszonyokat.

„Dosztojevszkij szerint is tipikus orosz sajátság a váratlanságba és a véletlenbe való menekülés. A kockázat szörnyű vágya tipikus orosz pszichológiai jellemző, a rulett előnyben van az oroszoknál, ez a játék az alapja az egy óra alatt lehetséges előretörésnek, amely az egész sorsot megváltoztatja.”6

Azonban Dosztojevszkij kisregényében a szerencsejáték nemcsak az egzisztenciális helyzet megoldásának egyik lehetséges útja, hanem, ahogy Lot- man megállapítja: „a rulett a mentés eszköze is”.7 Ugyanakkor menekülés is egy olyan szférából, ahol mindent a zűrzavar, a káosz ural.

A szerencsejáték és az élet ily módon a kisregény helyszínén, Rouletten- burgban találkozik, itt egyesülnek a korabeli üdülőhelyek és szerencsejátékközpontok sajátosságai, valamint ide gyűjti össze Dosztojevszkij a különböző európai nemzetek képviselőit: van itt angol, francia, német, lengyel, zsidó, és természetesen: orosz. A szereplők pénzügyi helyzetét, az anyagi helyzet által befolyásolt emberi kapcsolatokat mindvégig a rulett körforgása határozza meg a kisregényben.

Az állandó körforgás, a visszatérés az egyszer már megtörténthez a miti54