Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Száraz Miklós György: A Jóisten ablakai
SZÁRAZ MIKLÓS GYÖRGY A Jóisten ablakai RÉSZLET EGY KÉSZÜLŐ REGÉNYBŐL Az ősz úgy szaladt el, hogy észre sem vettem. A nyár hosszú volt, október elején is hét ágra sütött a nap, és olyan meleg volt a levegő', mint otthon, a hegyeink közt május végén vagy júniusban. Nenúgen voltam egyedül, mégis sokszor egyedül éreztem magam. Hiányoztak a megszokott színek, az erdő vérvörös őszi pompája, a hegyoldalak napról-napra fakuló barna-rőt gyapja, hiányoztak az aranysárga, a kékes meg a füstszínű, gomolygó nagy ködök, a lombhullás, a csípős, a dermedt őszi reggelek. Egyszer-egyszer hegyek visszhangozta nagy csaholásra ébredtem az éjszaka közepén, másszor pedig - inkább hajnalonta - elnyújtott, bús tutulásra, ahogy a kövér holdat vonyítják a házőrző kutyák, de ahogy felpattant a szemem, és éberen hallgatóztam a sötétben, csak a nagyváros személytelen és megfoghatatlan éjszakai neszeit hallottam. Szerencsére nem sok időm volt borongani; elkezdődött a suli. Órákra és előadásokra jártam, könyveket, jegyzeteket, szótárakat vásároltam, dolgozatokra készültem. Ha nem könyvtárakban, akkor szakadt kocsmákban ücsörögtem. Sok-sok kocsmában. Kóstolgattuk egymást, ismerkedtünk az újdonsült iskolatársaimmal. Azelőtt összesen nem ültem annyit kocsmában, mint azokban a hetekben. Füstös pincehelyiségekben, elkoszlott éttermekben, olcsó kisvendéglőkben ittuk a csapolt sört és a kimért bort, hozzá hagymás zsíros kenyeret és förtelmesen édeskés, könnyű pogácsát rágicsáltunk. Kopott presz- szókban, vedlett kávéházakban, pub-nak, meg o/ú-nak hazudott koszos krics- mikben töltöttünk fél napokat és hosszú éjszakákat. Ahogy visszagondolok, úgy rémlik, mintha az összes tizennyolc és húsz év körüli fiú és lány azt akarta volna bizonyítani a másiknak, hogy ő már mindenen túl van, neki nem tartogathat meglepetéseket az élet, ő mindent megtapasztalt, kocsmát, piát, kábítószert csakúgy, mint a szerelem legképtelenebb módozatait. Érdekeltek a mások történetei. Ahogy ártatlan képű srácok, akik alig ríttak volna ki egy óvodai nagycsoportból, gimnáziumi tanárnőiknél aratott frenetikus sikereikről regéltek, mások meg a semmiből, vagy mondjuk a kevésből rittyentettek Boccaccio tollára méltó pajzán, de átlátszó kalandokat. Helyes, jópofa fiúk hét- próbás striciknek szerettek volna látszani, kedves, jól nevelt csajok mindenre elszánt, ordas lotyóknak igyekeztek feltűnni. Aztán a stricik, a kemény vagányok többsége a hatodik korsó sör, a második liter bor után úgy elázott, mint a felmosórongy, a csajoknak kellett hajnaltájt a koleszba hazahurcolászni őket, és miközben a hullarészeg fiúkat támogatták, azok a helyes csajok, akik 490
