Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Gyürky Katalin: Játékok és tükrök
GYURKY KATALIN Játékok és tükrök Dosztojevszkij A játékos című művének mítoszkritikai elemzése Jelen tanulmányom tárgya Dosztojevszkij A játékos című kisregényének mítoszkritikai szempontok szerinti elemzése. Ahogyan a kisregény címe is mutatja, ennek az alkotásnak központi szervezőeleme a játék, annak is egyik válfaj, a szerencsejáték. Maga a játék és annak szerepe az ember életében Platón óta foglalkoztatja a filozófusokat, pszichológusokat, szociológusokat, azonban ennek titkát a mai napig nem sikerült még teljességgel feltárni, legfeljebb egy-egy oldalát megvilágítani. A XIX. század neves gondolkodói - Friedrich Schiller, Herbert Spencer1 - a játéktevékenységet a felesleges energia levezetéseként értelmezték, és úgy vélték, nemcsak a játékhoz, hanem a művészet gyakorlásához is erre az erőfeleslegre van szükség. A játék és a művészet között így sajátos összefüggés alakult ki, amelyről a későbbiekben még teszek említést. A játéktevékenységet a XX. században is többen és többféleképpen értelmezték. Például Kari Groos, aki Az ember játéka című értekezésében a játékot olyan tevékenységnek tekinti, amely előzetes gyakorlása a velünk született reakcióink útján kialakuló új reakcióinknak és szokásainknak. Bühler a játék magyarázatára A gyerekek szellemi fejlődése című művében a funkcióörömöt hozza fel. Utal Freud elméletére, aki szerint az élet alapvető elve az örömelv, játszani is azért játszunk, hogy az öröm ebben a tevékenységben is kielégüljön. Ezzel szemben Grastyán Endre A játék neurobiológiája című akadémiai székfoglalójában a játékot kreatív tevékenységnek látja, amelynek során addig nem létező dolgot, tárgyat hozhatunk létre. Emellett a játék kitűnő alkalom a hatalmi vágyak és a másik fölé való emelkedés kifejezésére, valamint a másikkal való versengésre. A kutatók abban megegyeznek, hogy a játszó ember kilép saját megszokott világából, felépít magának egy újat, ahol a régi törvényei már nem érvényesülnek, elhalványulnak, a játék időtartamára megszűnnek. Ez adja a játékos felszabadult tevékenységét. Huizinga2 szerint a játék varázsa ebben rejlik. Ezt a varázst azonban az idő és a tér behatárolja, a játék nem lehet végtelen egyik dimenzióban sem, hiszen ebben a felépített világban csak meghatározott ideig tartózkodhatunk, amely időbeli keretet még egy térbeli is korlátoz: legyen az egy játszótér, egy sportpálya vagy egy kaszinó. Innen kilépve az élet farkastörvényei újra érvényesülnek, és mi kénytelenek vagyunk ezekhez ismét alkalmazkodni. így menekülésként is felfoghatjuk a játéktevékenységet, illetve bizonyos 52
