Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - ÍROTTKŐ STÚDIÓ - Mohos Nádor Tamás: Mobil Mobilovics uccsó lapjai
VII ÍROTTKŐ STÚDIÓ MOHOS NÁDOR TAMÁS. Mobil Mobilovics uccsó lapjai M. Márton, abszolvált ötödéves közgazdász allgatót - akit ismerősei a háta mögött csak Aobil Mobilovisnak hívtak - két hete holtan alátták a fürdőkádjában, hajszárítója társasá- ában. Nem tudjuk bizonyosan, öngyilkos lett- , vagy baleset történt. A feneke alá szorulva dleltek egy naplót is a vízben, melynek azonban sak az utolsó néhány oldala maradt olvasható. 1 Márton és mobilja intim kapcsolatát megvi- ígító dokumentumot ezúton tesszük közzé. 999. augusztus 30. Miután két órán belül háromszor eszem s kétszer is lezuhanyozom, inalok vissza a áksötét szobába, beélesíteni a mobilomat. 4egnyugvásilag csak onnantól vagyok, ha atom életjelei pulzálásának visszfényét, a iolc hátán a pityegó' zöld fényt tükröződni. )lyan ő ilyenkor, mint egy dobogó kis szív, hogy három másodpercenként életjeleket d; ezzel mindig meghat. Ő nekem vala- ogy a bizonyosság: ha be van kapcsolva agyjából már ott vagyok, ahol kábé lenem kell. 999. szeptember 1. Magam elé tartom, gusztálom a sötéten. A gombok zölden, kittembergeresen aszforeszkálnak, mint nyáridéi szavan- ákon a szentjánosbogarak az oroszlán- zagú éjjeleken. Sóhajjal nyugtázom együtt- átünket, aztán kilépek a konyhába és csu- ira csontítom a tévét. Zavar. Actus purus - ünnyögöm a talpamat nyalogató hideg ó'nek. Áztán visszafekszem az ágyba és tagamhoz veszem. - bubi, bubi, buci, auci - becézgetem, miközben elröhögöm tagam: hogy lehetek olyan hülye, hogy gy tárgyat dédelgetek. Totál elhülyüItem - rámázok bazsalyogva. Ezen elgondolko- om egy kicsit, persze eredménytelenül. 4egint csak az történik, ami szokott, nem jut eszembe semmi arról, hogy „hogy lehetek olyan hülye, hogy egy tárgyat dédelgetek". Bár megszoktam már, némi lelkiis- meret-furdalásom van attól, hogy arról sem gondolok semmit, ami talán szokatlannak számít. „Nekem valahogy sémi sem szokatlan" - mottyantom oda neki, miközben rákacsintok. (Aztán a tükörhöz lépek, megnézem magam, és magamra hunyorítok.) Majd boldogan elsikkantom magam, hogy milyen frankó steril gyerek lettem. Közben azért tudom, érzések lapulnak a szoftveremben. 1999. szeptember 7. Azt hiszem, a múltban kicsit gyakrabban merítettem le az akkumulátorát, mint kellett volna. Erre csak utólag jöttem rá, akkor, amikor tegnapelőtt este megint átolvastam a használati utasítást, és felfedeztem benne egy mondatot, amitől teljesen kész lettem. Merthogy úgy szólt: az akkut havonta egyszer jó - és elég - lemeríteni. Én viszont eddig minden feltöltés után csontig merítettem, mert azt hittem így használok neki a leginkább. Tegnap egész nap ezen dühöngtem, miközben konszolíde leittam magam. Remélem, azért nem szartam el. Amúgy okéba alkonyodott a nap, mert a düh und az alkohol végre kellően inspirált arra, hogy kirúgjam a barátnőmet. Akit ugyan imádtam dugni, mert átkozottul sznob volt, de aki ugyanakkor képes volt olyan mondatokat hallatni - miközben, mondjuk, hátulról lényegítettem -, hogy „tölts fel Dob, tölts fel egészen", meg „minél inkább mobil, annál inkább mozi, minél inkább mozi, annál inkább buzi, minél inkább buzi, annál inkább szusi". Egyébként sem vagyok Bob, még csak bobos sem vagyok. Van becs magy nevem, csak azt nem kóserálja, azt hiszem.
