Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Török Gábor: Műfajiság és műfajtalanság
dráma, gyerekfilm, komédia stb.) szépen csiszolt és finoman pergő szemcséi helyett valami egészen más jellegű és állagú darabos és pergethetetlen anyag van keletkezőben. Még-nem-homok, már nem művészet. Alkalmi megnevezésül talán a posztszocialista középfajú film megjelölést ajánlanám rá.”6 Én határozottan ellenzem Szilágyi Ákos egyébként igen ötletes fogalom- használatának kanonizálását. Természetesen nem a posztszocialista jelző bosszant. Kizárólag a középfajú film értékfosztó kategóriaként történő bevezetése miatt berzenkedem. A középfajú film nem tragédia, nem komédia, de nem is tragikomédia. Nincsenek benne végletekig kiélezett ellentmondások. Éppen ellenkezőleg! E műfaj sajátossága, hogy csak tompított formában jeleníti meg a konfliktusokat. A filmművészeten belül egyébként is nagyon kevés a tiszta filmtípus. A játékfilmek zöme nincs kihegyezve a tragikumra vagy a komikumra, de nem vállalja e két esztétikai minőség ugyanazon jelenségen belüli ütköztetését sem. A cselekményfilmek és az intellektuális filmek között egyaránt sok a középfajú film, de remekművek és a fércművek aránya nagyjából mindegyik oldalon azonos, és a középfajú filmek két nagy áramlatának egyikében sem rosszabb, mint a tisztább filmtípusokban. Szilágyi Ákos tehát eléggé meggondolatlanul használja a vacak filmek jelzőjeként a filmtipológiában egészen más jelentéssel felruházott kategóriát. A műfajiság - pl. a középfajúság - önmagában egyébként sem lehet az értékelés alapja. ,A középfajú filmek többsége mind a tömeg, mind a vájtszemű kevesek számára nézhetetlen, hogy az elviselhetetlenség merőben fizikai élményét eufémizmussá költsem át” - írja összegző helyzetjelentésében a kiváló kritikus.7 A tiszta szigorúságot tompító körülírását felesleges magyarázkodásnak érzem. A legutóbbi filmszemlék pívó homok”-jában én is a kevés „oázis- film”-^ láttam. Ebben a vonatkozásban tehát nem ellenkezem a jeles szerzővel. Az egyes filmek avagy az okozatok kritikus megítélésében hozzá hasonló álláspontot képviselek, de a csenevész végeredményt kiváltó okok felsorakoztatásakor kiütköznek az eltérő szemléletmódunkból fakadó nézetkülönbségek. Nekem meggyőződésem, hogy filmjeink nem a középfajúság miatt rosszak. Szilágyi Ákos tehát helytelenül használ a rossz művek megjelölésére műfaji terminus technikust. Ráadásul nem is bánik következetesen az általa kreált szakkifejezéssel. Egyszer a művészfilm megkövült sémái és a globális kommersz” forma-kánonja között félénken egyensúlyozó filmeket tekinti középfa- júaknak, máskor viszont ,fi közép-európai fűm áporodott tematikáját, moralizáló komolykodását és erőltetett művészkedését, (...) tegnapról-mára virradóra végképp elviselhetetlenné vált allegorizálását, retorikus unalmát, ásatag műfaji és szemléleti sémáit” hajigálja bele a ,posztszocialista középfajú film” olvasztó tégelyébe.8 Láthatjuk tehát, hogy a,posztszocialista középfajú film” elnevezés kiötlője és ajánlója maga is meglehetősen tágan és eklektikusán kezeli a fogalmat. Ha jól sejtem, akkor éppen műfajként a legkevésbé. De így van ez rendjén. A nézhetetlen művek a régi szép időkben és a legutóbbi filmmustrákon sem kizárólag a középfajúságuk miatt buktak meg. Az exkluzív-ezoterikus művészfilmek és az originalitásukkal hivalkodó kísérleti munkák között legalább annyi 473
