Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám - Török Gábor: Műfajiság és műfajtalanság

dráma, gyerekfilm, komédia stb.) szépen csiszolt és finoman pergő szemcséi he­lyett valami egészen más jellegű és állagú darabos és pergethetetlen anyag van keletkezőben. Még-nem-homok, már nem művészet. Alkalmi megnevezésül ta­lán a posztszocialista középfajú film megjelölést ajánlanám rá.”6 Én határozottan ellenzem Szilágyi Ákos egyébként igen ötletes fogalom- használatának kanonizálását. Természetesen nem a posztszocialista jelző bosszant. Kizárólag a középfajú film értékfosztó kategóriaként történő beveze­tése miatt berzenkedem. A középfajú film nem tragédia, nem komédia, de nem is tragikomédia. Nincsenek benne végletekig kiélezett ellentmondások. Éppen ellenkezőleg! E műfaj sajátossága, hogy csak tompított formában jeleníti meg a konfliktu­sokat. A filmművészeten belül egyébként is nagyon kevés a tiszta filmtípus. A játékfilmek zöme nincs kihegyezve a tragikumra vagy a komikumra, de nem vállalja e két esztétikai minőség ugyanazon jelenségen belüli ütköztetését sem. A cselekményfilmek és az intellektuális filmek között egyaránt sok a középfajú film, de remekművek és a fércművek aránya nagyjából mindegyik oldalon azonos, és a középfajú filmek két nagy áramlatának egyikében sem rosszabb, mint a tisztább filmtípusokban. Szilágyi Ákos tehát eléggé meggondolatlanul használja a vacak filmek jelzőjeként a filmtipológiában egészen más jelentéssel felruházott kategóriát. A műfajiság - pl. a középfajúság - önmagában egyébként sem lehet az érté­kelés alapja. ,A középfajú filmek többsége mind a tömeg, mind a vájtszemű kevesek számára nézhetetlen, hogy az elviselhetetlenség merőben fizikai él­ményét eufémizmussá költsem át” - írja összegző helyzetjelentésében a kiváló kritikus.7 A tiszta szigorúságot tompító körülírását felesleges magyarázkodás­nak érzem. A legutóbbi filmszemlék pívó homok”-jában én is a kevés „oázis- film”-^ láttam. Ebben a vonatkozásban tehát nem ellenkezem a jeles szer­zővel. Az egyes filmek avagy az okozatok kritikus megítélésében hozzá hasonló álláspontot képviselek, de a csenevész végeredményt kiváltó okok felsora­koztatásakor kiütköznek az eltérő szemléletmódunkból fakadó nézetkülönb­ségek. Nekem meggyőződésem, hogy filmjeink nem a középfajúság miatt rosszak. Szilágyi Ákos tehát helytelenül használ a rossz művek megjelölésére műfaji terminus technikust. Ráadásul nem is bánik következetesen az általa kreált szakkifejezéssel. Egyszer a művészfilm megkövült sémái és a globális kom­mersz” forma-kánonja között félénken egyensúlyozó filmeket tekinti középfa- júaknak, máskor viszont ,fi közép-európai fűm áporodott tematikáját, mora­lizáló komolykodását és erőltetett művészkedését, (...) tegnapról-mára virradóra végképp elviselhetetlenné vált allegorizálását, retorikus unalmát, ásatag mű­faji és szemléleti sémáit” hajigálja bele a ,posztszocialista középfajú film” olvasztó tégelyébe.8 Láthatjuk tehát, hogy a,posztszocialista középfajú film” elnevezés kiötlője és ajánlója maga is meglehetősen tágan és eklektikusán kezeli a fogalmat. Ha jól sejtem, akkor éppen műfajként a legkevésbé. De így van ez rendjén. A néz­hetetlen művek a régi szép időkben és a legutóbbi filmmustrákon sem kizá­rólag a középfajúságuk miatt buktak meg. Az exkluzív-ezoterikus művészfil­mek és az originalitásukkal hivalkodó kísérleti munkák között legalább annyi 473

Next

/
Thumbnails
Contents