Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Gyürky Katalin: A mitikus csábítás lehetősége
között is felcserélődik az első almaevési jelenetnél felvázolt viszony: mivel Humbert Lolita életében nem az első, Lolita, mint aki ismeri már a bűnt és a csábítást is, az iskolából kikerülve újra megkívánja a bűnt, és maga csábítja el Humbertet. Ezáltal nemcsak Humbert lehet Ádám és a csábító is egy személyben, hanem Lolita is lehet Éva és a csábító egyidejűleg. Azonban, mivel Lolita és Humbert hasonmások, Humbert Ádám-jellege magában foglalja az Éva szerepet is, Lolita Éva-mivolta pedig Ádám tulajdonságait is hordozza. így Humbert és Lolita viszonya nárcisztikus volta mellett androgün jelleget is ölt. Visszatérve a csábítás problémájára, Humbert mindvégig Lolita csábító szerepét próbálja bizonyítani vallomásaiban, és ezzel párhuzamosan saját tehetetlenségét hangsúlyozza. Erre utalnak az ilyen jellegű kijelentései: „Gyenge és meggondolatlan voltam, és gimnazista nimfácskám varázslatos fogságban tartott”20 Majd így folytatja: .Amilyen mértékben csökkentek emberi tulajdonságai, úgy nőtt a szenvedésem és gyötrelmem, ő viszont kezdte ezt kimondhatatlanul élvezni.”21 Emellett Humbert szájából többször elhangzik ez az egyértelműnek tűnő mondat: „O csábított el engem.”22 Ezzel szemben Lolita mindvégig Humbertet tartja megrontójának. Egy helyütt így nyilatkozik erről: „Barom! - mondta, negédesen mosolyogva. - Marha! Friss margaréta voltam, és nézd meg, mit tettél velem. Ki kellene hívnom a rendőrséget és elmondani nekik, hogy megerőszakoltál. Óh, te mocskos, mocskos vénember!”23 így juttat bennünket Nabokov a teljes bizonytalanságba hősei szerepét illetően. A szerzőnek az az eljárása, hogy szereplőit ennyire ellentétes vonásokkal ruházza fel és látszólag egymást kizáró szerepekben lépteti elénk (láttuk: Humbert lehet a csábító és Ádám egyszerre, Lolita pedig Éva és a csábító egyidejűleg), érthetővé válik, ha tudjuk, hogy a mitikus gondolkodástól - amit az olvasónak is el kell fogadnia, ha mitologikus regényként értelmezi a Lolitát - mindez nem idegen. Hiszen ez a szemléletmód felfüggeszti a formális logika harmadik lehetőség nem létezik (tertium non datur) elvét, azt az elvet, amelyben vagy csak az egyik, vagy csak a másik lehetőség érvényesül. Ehelyett a lehetőségeket egymás mellett és egyszerre vonultatja föl, a formális logika vagy-vagy elve helyett az is-is kategóriáját érvényesítve. A mitikus szemléletmód átvételével az olvasó ekkor elfogadja, hogy Lolita és Humbert egyszerre hasonlatos az első emberpárhoz és a csábító, rossz angyalhoz is, és azt is megérti, hogy a hasonmás-probléma miatt ez a két hős egymás és önmaga elrontója, elcsábítója is lehet. Csakhogy következik egy újabb jelzőkaró, amely az is-is elve mellett a vagy-vagy elvét is érvényre juttatja egy Humbertre és Lolitára vonatkozó egyértelműnek tűnő utalással. Ugyanis a regény orosz változatában szerepel az alábbi részlet: „Az én Lolitám cseppet sem undorodott: előszeretettel használta az útszéli mellékhelyiségeket, és elbűvölte őt az egyiken található felirat: srácok-csajok, Iván és Marja***, nő és férfi, sőt: Ádám és Éva.”24 **** Tehát a regény egészét nézve e kijelentés alapján most már állandóan előttünk lesz az a lehetőség is, hogy Humbert és Lolita vagy csak a csábító, vagy 336
