Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Gyürky Katalin: A mitikus csábítás lehetősége
világirodalmi alkotás - Prust Az eltűnt idő nyomában című regénye, Joyce Ullyssese, Kafka A per című alkotása és Belij Pétervára - közül három mitologikus regényként értelmezhető. A mitologikus elemek nyelvi szinten végig jelen vannak a műben, jelzőkarónak tekinthetők, de ismételten szeretnék utalni arra, hogy nem egyedül és kizárólag ezek szervezik a művet, hanem csak egy részét képezik azoknak az irodalmi idézeteknek, amelyekből Nabokov regényvilága épül. A mitologikus elemek regénybeli szerepeltetése azáltal is érdekessé válik, hogy minden ilyen utalás bele kell, hogy illeszkedjen abba a sekélyességbe, az orosz poslosztyba, amely rányomja bélyegét az egész regényre, a szereplők viselkedésétől kezdve a tájon át a környezetre, mindenre. Ezáltal sajátos kettősség figyelhető meg a nabokovi írásmódban: egyfelől, mint láttuk, támadja a nagy elődöt, Dosztojevszkijt, elveti az irányzatosság követését a szépirodalmi alkotásokban, másfelől viszont az orosz kulturális hagyománytól, amelyben évszázadok óta jelen van a sekélyesség, és e sekélyességből az orosz irodalomban gyakran következő démonizmus is**, mégsem tud elszakadni, még akkor sem, ha úgy érzi, hogy ezt a sekélyességet az amerikai környezetben tudja a leghatásosabban ábrázolni. Gondoljunk csak az egész regényt meghatározó végtelen autópályákra, a tucatfilmeket reklámozó óriásplakátokra, a coca-colára, a benzinkutakra! Az orosz kultúra egészen a kereszténység felvétele óta magáénak mondhatja a jelentéktelen, szürke ördögöcskéket, a démonokat, akik éppen szürkeségükkel, sekélyességükkel, se ilyen, se olyan mivoltukkal tudják hatásuk alá vonni az Istenben hinni akaró, de annak létében mégis kétkedő, szkeptikus embert. Később látni fogjuk, hogy Nabokov szereplői ezt a démonikus, sekélyes jelleget is magukban hordozzák. így azt, hogy Nabokov számára mit jelentett az emigráns létforma és annak megélése, ebből a regényből is kikövetkeztethetjük. Az író az orosz haza elhagyása után Európa különböző országaiban, majd végül Amerikában próbálta megtalálni az elvesztett gyermekkori paradicsomot, az otthont, de élete végéig otthontalan maradt. Nabokov a Lolitában szereplőit amerikai környezetben ábrázolja, a regényben megjelenő posloszty miatt mégis orosz író marad. Ezáltal a Dosztojevszkijtől való eltávolodása sem sikerülhet teljes mértékben, hiszen a posloszty a dosztojevszkiji művészetnek is szerves része. De nemcsak a posloszty alkalmazása miatt nem tud Nabokov megszabadulni a nagy előd, Dosztojevszkij szellemétől, hanem egyfelől a hasonmás-probléma regénybeli szerepeltetése (Nabokov A hasonmás című kisregényét tartotta egyedül értékes alkotásnak a dosztojevszkiji életműből), másfelől pedig a szvidrigajlovi pedofília átvétele miatt sem. „Stanislaw Lem például a Lolitát - miután azon kívül csak néhány elbeszélést olvasott Nabokovtól - lassan, puhatolózva közelíti meg, sokáig nem tudja eldönteni, hogy egy ügyes kókler erkölcstelen irományának tekintse-e a regényt vagy pedig remekműnek, s aztán egészen megkönnyebbül, amikor beugrik neki Dosztojevszkij: „Most, végre, azt hiszem, minden világos - írja. - A szvidrigajlovi szenvedély két oldalát, a felnőtt nő iránti vonzalmat és a gyerekek iránti beteges vágyat Nabokov egybeforrasztotta. Az ő Humbertje afféle 333
