Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Prágai Tamás: A röhögés

sen átrendezték a dolgokat. Mindent, ami biztosnak látszott. Valahogy eltűnt a horizont - nem volt már mihez viszonyítani.

Már azon sem csodálkozott, hogy a Zöldfában is röhögtek, amikor belépett. Mintha röhögéslavina gurult volna végig a városon. Magával ragadta az embereket, a galambokat, a fákat, a kapukat, a házakat.- Megjött a zöldfülű - röhögött a Mélák.- A Cinege! - visított a kis Dugonics.

Valamit nem értett.

... hogy ezek hogy fetrengenek a röhögéstől! Még Störr, a csapos is röhögött, és ez volt a világ vége.

Nem tudta, ki nyomta a kezébe a korsót, de ki kellett innia. Aztán még egyszer, és még egyszer.

A falra, ahol leginkább beázott, valaki ezévi naptárt ragasztott, ügyesen eltakarva a foltot. A naptár a kis Jézust ábrázolta, amint megszületik Betlehemben. Ettől valahogy elfogta a jókedv, agyára rózsaszín köd ereszkedett, mint az alkony a piac fölött. Egészséges, fiatal teste kipirult és izzadni kezdett. Nem is tudta, hogy került a hátsó szobába, de egyszerre ott volt. A szobában már várta a lány.

5.

Ugyanaz a lány volt, aki a Lehel úton. De mégis, talán szebb - szív alakú arcában mélyen ültek nyugodt, barna szemei.

Te vagy az...

Öröm és csalódás fogta el. A lány ölébe kirakodott, mint egy gyerek, mint egy kis állat. Már nem volt semmiféle határ.- Kis madaram - suttogta a lány, és próbálta kibogozni ruháiból. Lázasan magához ölelte, hogy arcuk összeért.

A lány sírt.

Ettől megriadt. A könny végigcsorgott a lány arcán, és lepergett a ruhára. Egy könnycseppet letörölt mutatóujjával. A legtisztább forrásvíz volt.

Nem érzett mást, csak szánalmat. De a lány már meztelen volt, és hamarosan ő is. A test játéka nem akart véget érni. Olyan szavakat suttogott, amit még nem mondhatott nőnek férfi. A lány teste végtelenségig rángott karjai között.- Mindenem annak adom, akit szeretek - suttogta a lány.

A következő pillanatban ismét ott állt az ivó közepén, és röhögött. A lány eltűnt.

6.

Röhögött az Elekes, a Mélák. A kis Dugonics. Störr, a csapos. A falióra éppen hatot ütött.

Frici jött be. Szemlátomást megrökönyödött, amikor meglátta, hogy röhögnek, de nem törődtek vele. Akkor odament a Dugonicshoz, és súgott neki valamit. Aztán súgott valamit a Méláknak. Az továbbadta Störrnek.

Egyszerre csend lett.- Hát - nekem mennem kell, fiúk - habogott a kis Dugonics, és elment.

A többiek hallgattak.

324