Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Czeslaw Milosz: Félelem
CZESLAW MILOSZ Félelem Érdemes azon elgondolkodni, hogy a huszadik századi Európa főbér lője, a félelem, mindmáig nem lett részletesebb elemzések tárgya. Ez talán azért van így, mert senki sem akar visszatérni megalázó élményeihez; és a félelem bizony megaláz. Különben elég sok válfaja van, s mindegyikről külön kellene szólni. Háborúban a félelem egyszerűen csak hősiesség kérdése. Minden katona fél, de a legjobbak akaratereje legyőzi a félelmet. Emberi fajtánk könnyelmű: szüntelen nemzi a gyerekeket, akik aztán elfoglalják a háborúban elesettek helyét; mégis fel kell tenni a kérdést, vajon nem túl nagy-e a veszteség, amikor annyi bátor ember harap földbe. Vajon a harcmezők, ahol a hozzájuk hasonló hősök elleni harcok elesettjei fekszenek - németek, franciák, angolok, lengyelek, ukránok, oroszok milliói -, vajon nem intenek-e arra, hogy megkérdezzük: milyen hatással van az élőkre a legjobb gének megfogyatkozása? Erre Jerzy Stempowski hívta fel a figyelmet, megállapítván, hogy az első világháború utáni Európa más lett volna, ha potenciális vezetői (a franciáké éppúgy, mint a németeké vagy az angoloké) nem pusztulnak el a tömegmészárlásban. Más volt a félelem egy sztálini uralom alatt lévő országban, illetve a hitleri uralom éveiben. Az előzőbe épp hogy belekóstoltam Vilnóban 1940-ben, de ez elég volt ahhoz, hogy elbeszélésekből és történetekből újjáteremtsem a várakozás félelmét, hogy nem jönnek-e értünk azok kora reggel. A lakosság egész rétegeit vitték el az orosz lágerekbe olyan listák alapján, amelyekben a helyi feljelentések is szerepet játszottak; illetve vitték egyénileg is, a letartóztatás és az „ítélkezés” után. Ha nem szöktem volna meg Vilnóból 1940 júliusában, nem hiszem, hogy visszautasíthattam volna, hogy írjak a „Vilnói Pravdába”, ami azért is elég valószínű volt, hiszen társaim a „Zagary” csoportból ezt tették. Hogyan ítéljem el őket, ha egyszer az emberek a deportálástól jobban rettegtek, mint a haláltól? Ugyanezt a félelmet Lvovban megírta Aleksander Wat, aki ott a „Vörös Zászlódnak dolgozott, ami megfelelt a „Vilnói Pravdának”. Az engedelmes elithez való tartozás enyhítette kissé a tömeges letartóztatástól való félelmet, de nem enyhítette a legkisebb hiba, vagy törvényszegés miatt érzett félelmet a büntetéstől. Leopold Tyrmand (lengyel író, később emigráns Amerikában, a ford.), aki írt a „Vilnói Pravdába”, tizenöt évet kapott, de nem deportálták, mert a vasutasok lekapcsolták a mozdonyt és ez éppen a német támadás napján történt - ő ennek köszönhette, hogy megmenekült. A félelem megbénít és alighanem akadályoz a cselekvésben. Vilnóból 2
