Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Czeslaw Milosz: Félelem
eljutni Varsóba négy „zöld” határon át nagyon veszélyes vállalkozás volt, s nem is tudtam volna végigcsinálni, ha félek. Ezért egy furcsa (tébolyult) műveletet hajtottam végre magamon, amit a mai napig sem értek, ami abból állt, hogy zárójelbe tettem a félelmet. Megmaradt, de nem volt tiltva. Zofia Rogowiczowa, aki részt vett velem ebben, később felettébb hízelgőén nyilatkozott bátorságomról és találékonyságomról, ami bosszantott, mivel tudtam, hogy bár azokban a viszontagságokban rászolgáltam dicséretre, valójában sem bátor, sem élelmes nem vagyok. A félelemnek Varsóban a német megszállás idején különböző' fázisai és feszültségi fokai voltak. A relatív formalitás” véget ért az első' utcai razziával, ahonnan már Auschwitzba vitték az embereket, körülbelül 1940 szeptemberében, amikor megértettük, hogy teljesen védtelen, kiszolgáltatott vadállatok vagyunk. Négy éven át hordtam magamban a félelmet, mint egy tüzes golyót, minduntalan más-más stratégiákat alkalmazva vele szemben, pl. racionális érveket: hogy ez vagy az az igazolvány segíthet (de semmi igazán hatékony papírom nem volt). Vagy azt, hogy nem hívom fel magamra a feljelentők figyelmét (az illegális Független dal c. antológiához írt kommentárjaim úgy voltak írva, hogy abból senki sem találhatta ki, hogy én vagyok a szerzőjük). Leggyakrabban mégis egy olyan Erővel való szövetség gondolata segített, amelyik megoltalmaz, ha eleget teszek bizonyos feltételeknek. Továbbá úgy véltem, hogy ha még nem végeztem el mindazt a munkát, amit az életemben el kell végeznem, élve fogok maradni. Ha folyton a hasamban lévő' tüzes golyóra gondoltam volna, nem tudtam volna írni. Viszont tény, hogy a háború alatt igen sokat írtam, versben és prózában is. Kiderült, hogy bizonyos körülmények között jó, ha púpja van az embernek. Az én púpom az élethez való nem-alkalmazkodás volt, találékonyságom pedig a mediumnitás, ami annyit jelent, hogy megállás nélkül szavakat és ritmusokat hallottam és alá kellett magamat rendelnem ennek a ráolvasásnak. Ez azt jelentette, hogy úgy járkáltam a földön, mintha nem tartoznék ide. Akkoriban megszó'ttem magamnak a saját selyemgubómat, s ugyanakkor valahogy az volt az érzésem, hogy annak a szörnyű kornak a Varsója kellett ahhoz, hogy megérjek benne. Mivel megmenekültem az erőmet meghaladó megpróbáltatásoktól, a tisztesség úgy kívánja, hogy higgyek Istenben. Már csak hálából is. G 'ómöri György fordítása 3
