Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Beck Zoltán: Szövegbe vetni a szerzőt

elvesztését - „a költő menthetetlenül pesszimista micsoda karrier várt volna rá a romantikában! manapság nem lehet más csupán egy komoly panaszkodó”18 de iróniával, a versszövegben formaimitációval (utánzás) áthúzot- tan.

Az olvasót az említett szövegek (regény és versek) megkísértik: higgye el, hogy a szerzőt, a szerző valóságát olvassa. És ő belemegy a játékba, hiszen a regény történetszerű, a kommentárok az alkotás körülményeinek leírásai, a versek önvallomások. Az irónia azonban elkezdi kitenni kérdőjeleit, az önreflexiók kimozdítják az olvasót a történetből, a lírai valóságok és én-ek valóságábrázoló hitele lerontódik, ezzel együtt a sor- és formakölcsönzések más szerzők, szövegek felé fordulnak: a valóság és vele a szerző személyiségének egysége megszűnik egy-ként lenni, bár fogságukból a szövegek (s főként a regény, mert a nyelv másodlagossága - mégha nem is teljes mértékben, de megmarad) nem tudnak szabadulni.

18 Jónás 1999, 75.

285