Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Mórocz Zsolt: "Az út, mely szóba-fogható"
ben az irányban a megoldást, mert a kínai filozófia - amiről Hegelnek nem volt nagy véleménye - nem választja el a léttől a létezést? (Más aspektusban: az anyagtól az eszmét, a testtől a lelket.) A Mó-Tao versei, ezek a laza gondolat- és szóhalmazok egyszerre esetlegesek -kiindulópontjuk felől nézve - és törvényszerűek: célba érésüket tekintve. Ami meghatározza a költői utat, amely a legősibb ösvény mélymagunkhoz, másként elérhetetlen bensőnkhöz, az az alkotó személye. Minden vers mögött ugyanannak az arcnak a módosulásait találjuk. Az én bűvös köréből nem lehet kilépni, legföljebb annak sugarát tágíthatjuk. (A modem magyar költészetben Babits epilógja [A lírikus epilógja] az archetípusa ennek az önmagán túljutni akaró igyekezetnek.) Mózsi Ferenc 365 alkalommal lendül neki és 365-ször jut el önmagáig. Nem 365 személyiséget ismer meg, de mind többet tud meg arról, aki a verseket írja. „Vadászik” önmagára. A következőket olvashatjuk a „92. Megbízhatóság...” cím alatt: „válaszd ki a prédát / és célozd meg”, majd a vers végén: „minden napra egy tojás / így tudjuk meg mi lakozik / a lelkünk mélyén / tűrés-vizsgálat türelem-határ / kielégülés és önfeledtség / mindenek- felettiség / lebegés a lírában / a vadász célbizonyosságával...” A vers - ígéri másutt a költő - alkalmasint feltörhető tojás. „Kényszer- leszállás és ritmushoz kötöttség. / Már-már rögeszme...” Ha mindenáron meg akarom fogalmazni mi végeredményben Mó(zsi) mester Taoja, azt mondhatom: a mindennapi lét áramlása, és ennek az áramlásnak a mindennapi versbe foglalása. Alkotáslélektanilag léteznek ellentétes irányú utak, talán elég Pi- linszkyre utalni. Ő évekig, fokozódó kínok közepette írta a Apokrifot, amint beszámolt róla. (Pilinszky azonosult a szenvedéssel, ahogy legtöbb versében. Haláláig kimeríthetetlen ihletforrása volt.) Mózsi következetessége más identifikációból ered. A „360. Befejezés...” címet viselő részben a következő gondolatokat találjuk: „közeledés a Tao felé / maga a következetesség.” Amennyiben a Taot a lét szóval helyettesítem be, a lényeg - úgy vélem - nem változik, amivel nem kevesebbet akarok állítani, minthogy a kötet versei európai/ amerikai művek, miután szerzőjük is az. Könyvének ő a hőse. A Tao pedig? Stílszerűen, egy zen buddhista koant idézve: - Mi az Út? — érdeklődött mesterétől a tanítvány, mire a következő feleletet kapta: - Menj! A verseket Morvay László rajzai kísérik. A grafikusművész jó ismerője Mózsi költészetének, a már említett Maxiómák kötetet szintén ő illusztrálta. Ott sokat mutatott meg virtuóz rajzkészségéből. Itt apró, különös „zárványokat” rajzolt a szövegek közé. Keresetlenül, meg sem kísérelve - e sorok írója szerint - bölcs intuícióval, hogy bármiféle „kínais” atmoszférát teremtsen. Eszközei egyszerűek: „a jól fent kés megtartja élét / hátha még jól használják is” - amint a „104. Tettrekészség...” című vers alatti meditációs-mondat tanácsolja. Felhők, sejtek, évszakok, hitek, gondolatmorzsák - mondja képecskéiről alkotójuk. Töredékek az egészhez, az Úthoz, mely szóba-, vonalba-fogható. Mózsi Ferenc: Mó-Tao 365 (Tertia Kiadó, Budapest, 1999.) 278
