Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Kollár József: "Hogy mily álmok jőnek"

fikció birodalma a valóság felól értelmezett ténydarabkákból és a köztük tátongó űrből áll. A valóság és a fikció ilyen sallangmentes szétválasztásának elsó're ellentmondani látszik Daniel C. Dennett elképzelése, aki szerint gyümölcsöző' az m-re úgy tekinteni, mint egy objektum gravitációs centrumára, azaz súlypontjára, mely tudvalévóleg maga is fikció. A súlypont jól definiált fogalom a newtoni fizikában, és például a hajóépítőket egyáltalán nem zavarja, hogy az általa jelölt entitás nem valóságos, hanem absztrakt. A gravitációs centrumnak nincsenek sem elsődleges, sem másodlagos tulajdonságai, azaz kiterjedés nélküli, alaktalan, színtelen, szagtalan stb. Röviden a súlypont nem a fizikai világ része, hanem a tárgyi világ predikciójának egyik (a newtoni fizikában) elengedhetetlen eszköze. A művészek által konstruált fikcionális tereket benépesítő entitások és az efféle absztraktumok között, bár sokak szeretnék eltüntetni, azért van némi különbség. Az „egyszarvú” abban hasonlít a „súlypontra”, hogy nem referál semmilyen valóságos dologra, viszont abban különböznek egymástól, hogy az utóbbi fogalom révén képesek vagyunk előre jelezni egy adott fizikai objektum viselkedését, míg az előbbivel nem. Az én fikciója viszont fontos szerepet tölt be az esztétikai és etikai értékek által konstituált cselekvések előre jelzése során, hiszen az én az a központ, akinek feltételezése nélkül nem lehetne értékeket rendelni az emberekhez és dolgokhoz. Mind az egyszarvú, mind a súlypont abban erősen eltér az „én”-től, hogy saját történeteik elmondására nem alkalmasak. Amennyiben az „egyszarvú” egyes szám első személyben meséli el kalandjait, kvázi személlyé válik, olyan ágenssé, akinek mentális állapotokat tulajdoníthatunk. A súlypont viszont kifejezetten ellenáll mindenfajta antropomorfizációnak, és ebből a szempontból rokona az ún. illátumoknak, azaz az atomoknak, a molekuláknak. A „fikciók” halmazából persze az idők során könnyedén át lehet kerülni a „nem fikciókéba.” Arisztotelész, később id. Plinius egyaránt úgy vélték, hogy az egyszarvú valóságos állat (azaz nem fikció), mely Indiából vagy Afrikából származik. A középkori keresztény írásokban a tisztaságot és a szüzességet szimbolizálta. A Fiziológus (i. sz. 2-3. századi) görög szövege szerint az egyszarvú megszelídítésére csak tiszta szűz képes, innen ered az a későbbi keresztény hagyomány, ami Szűz Máriával és Jézus Krisztussal kapcsolja össze. Az egyszarvú szarvát gyógyító erejűnek tartották, különösen hatásos ellenszernek tűnt a kígyómarásokkal szemben. Az más kérdés, hogy egy szerencsétlen bálnafaj csontját árulták az egyszarvú gyógyító szarvaként.

Némiképp ironikusan fogalmazva: a fikciókról szóló fikciók korát éljük, terjedőben van az a számomra teljesen érthetetlen nézet, hogy ma már semmivé foszlottak a reális és a fikcionális határai. Odo Marquard (1998, 83) „a német hermeneutikai iskola egyik meghatározó mestere” efféle kérdésekkel indítja A művészet mint antifikció című cikkét: ,A valóság és a fiktivitás fogalmát hagyományosan ellentétesnek tartjuk, de valóban azok-e? Vagy maga az ellentét sem más mint fikció?” Korunkban „a fiktív áthatja a reálisat is, és a valóság mintegy átfikcionalizálódik, azaz eltűnik a reális és a fiktív különbsége...” (Marquard, 1998, 83).

Azt el tudnám fogadni, hogy a fikcionális és a nem fikcionális egyaránt konstrukció, de a „fikcionalitás” ilyen mértékű kitágítását értelmetlennek tartom. Ha Odo Marquard, az egyszarvú, a súlypont és egy darab sajt egyaránt fertőződhetne a fikcionalitás vírusától, akkor a józan ész által könnyedén

272