Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Kollár József: "Hogy mily álmok jőnek"

megkülönböztethető ontológiai helyük semmivé foszlana a teória vasmarkában. Az egyszarvút a huszadik század végén a fikció birodalmában fogjuk keresni, míg a sajtot a boltban. Előbbit (például felhagyva a filozófia művelésével) nem kezdjük el tenyészteni pusztán azért, mert az új középkor küszöbén állunk. Viszont, ha a fikcionalitás fikciójának fikciója iránt érdeklődünk, amit önmagában is egy fikció fikciójának tekinthetünk, zokszó nélkül bekopogtathatunk Marquard úrhoz, ha másért nem, azért, hogy megmérjük fizikai és szellemi súlypontját (gravitációs centrumát.). Marquard Achilleusz-sarka a „valóság” fogalom definiálatlan használata.

A fizikai értelemben valóságos, de én-ként kezelve fikcionális Dennett úgy véli, hogy az elmében tevékenykedő én fizikai világbeli analógiája a súlypont. Mivel a filozófia és a sport nem áll olyan távol egymástól, mint ahogy azt a body-termek elsőre sugallják, nézzünk először egy sportos példát, mely rávilágít a gravitációs centrum manipulálásának előnyére. A súlypont a magasugrók életének egyik megkeserítője vagy megédesítóje. Az ún. „flopy” technika (fólugrik, és homorítva, háttal átvetődik a léc fölött) azért előnyösebb, mint a hasmánt vagy az átlépő, mert ugrás közben a versenyző súlypontja a léc alatt marad, míg a másik két módszernél (siker esetén) a léc fölé kerül. Az fog magasabban repülni, akinek alacsonyabban van a súlypontja, mert kisebb helyzeti energiára kell szert tennie azonos magasság átugrásához. A másik példa talán még frappánsabb bizonyítéka az én és a súlypont között fennálló analógiának. Tudvalévőleg alvás, ájulás, vagy kóma esetén eltűnik az öntudat és az én. A szabadesés során hasonlóan semmivé foszlik a súlypont, csak a zuhanás befejeztével kerül újból elő. A halálban kihunyó öntudat, a fizikában az örök szabadesésbe kerülő objektum súlypontjának feleltethető meg, hiszen a koporsóban vízszintesen fekvő halottaknak nagyon is van súlyuk és súlypontjuk.

Dennett szerint az én és a súlypont közötti analógia még nagyobb megvilágító erővel bír abban az esetben, ha elképzelünk egy bonyolult gépezetet. Tegyük fel, hogy egy olyan komplikált szerkezet (egykerekű bringát hajtó gőzgép) súlypontjának változása iránt érdeklődünk, amely egyebek mellett forgórészekből, vezérműtengelyekből és ide-oda mozgó rudakból áll. Feltételezzük, a szerkezet működését leíró elméletünk lehetővé teszi, hogy pontosan előre jelezzük súlypontjának bonyolult röppályáját. Eközben - mintegy véletlenül - vegyük észre, hogy gépünk súlypontjának röppályája pontosan megegyezik a főtengely egy vasatomjának a röppályájával. Ha tényleg igaz lenne a fent elmondott valószerűtlen egybeesés, akkor is csak némi rosszhiszeműséggel feltételezhetnénk, hogy a súlypont azonos a főtengely vasatomjával, mivel a gravitációs centrum csupán absztraktum, mely kizárólag fikcionális léttel bír. A súlypont sallangmentesen definiált fizikai fogalom, habár kevéssé kézzel fogható, mint egy főtengely vagy alváz.

Az „én” hasonló státuszú fikció az ún. népi fizikában, mint a gravitációs centrum a kőkemény tudományban. A népi fizika szisztematizált változatának tekinthető a hermeneutika, a fenomenológia és az előző kettő profizmusát nélkülöző, tehát amatőr lélekbúvárkodás. A fizikusok a tárgyak mozgását stb., míg a fenomenalisták, a hermeneuták és az antropológusok az emberek és az állatok jövőbeli viselkedését előrejelző interpretációs technikák kiötlői. A fizikusok jól működő (bár nem igazán oksági magyarázatot adó)

273