Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Kollár József: "Hogy mily álmok jőnek"

nológia világában termékeny metafora, hasznos és izgalmas, és szép (akár a romantika kék virága), de semmivé foszlik, ha egy szinttel lejjebb (idegsejtek emelete, itt és lejjebb szeretnek kutatni a fizikalisták) vagy feljebb (viselkedés, a behavioristák pályája) megyünk. Lehetséges, az agyam olyan számítógép, amely a rajta futó programmal együtt lehetővé teszi, hogy összhangban működjem környezetem változásaival, arra vagyok programozva, hogy kerüljem a veszélyt és élvezzem az örömöket, miközben a program arról is gondoskodik, hogy örömet okozzon a fájdalomról való gondolkodás is. Olyan gépezet vagyok, amely a tények világán kívül az erkölcsi és az esztétikai értékekre vonatkozó információkat is gondolkodás nélkül feldolgozza.

Az én: off-line szimuláció

Képzeljük el, hogy a Nagy Mérnöknek (avagy a szöveg szerzőjének) az az ötlete támad, hogy létrehoz egy robotot, és játékból elnevezi Szerzőnek. Ez egy olyan szerkezet, amely képes a térben elfoglalt helyét célirányosan változtatni. A minimum, amit elvárunk tőle (abban az esetben, ha megadjuk számára a cél koordinátáit), hogy egy adott pontot a legrövidebb úton képes legyen elérni. A robotunknak rendelkeznie kell tehát a célkoordinátákkal (a környezet jellemzőivel és saját helyzetével együtt), ezen kívül szüksége van egy mozgásvezérlő és -kivitelező egységre. A mozgásvezérlő a fenti értékekből kiszámítja a cél elérésének optimális módját: a mozgásvezérlő által létrehozott tervet a mozgást végrehajtó rendszer bemenetként kapja és végrehajtja azt. Tételezzük fel, hogy a Szerző (én?) készít két másik robotot, az egyiket elnevezi Olvasónőnek, a másikat Olvasónak. Mindkettő csupán abban különbözik a Szerzőtől, hogy nem képesek jóslatokba bocsátkozni a mozgásával kapcsolatban. Ha hárman tevékenykednek ugyanabban a térben, akkor célszerű legalább a Szerzőt ellátni a másik kettő hely- és sebességváltoztatásának előrejelzésére alkalmas szerkezettel. A Szerző betölti az Olvasónő és az Olvasó adatait a mozgásvezérlőjébe, amely úgy kezeli azokat, mintha önnön környezetének és céljainak az adatai lennének. A végeredményt azonban nem továbbítja saját mozgáskivitelezőjébe, hanem az Olvasónő és az Olvasó mozgástervének tekinti. A Szerző feldolgozó-egységét off-line üzemmódra kapcsolja és eljátssza az Olvasónő, illetve az Olvasó szerepét, azaz úgy tesz, mintha az Olvasó és Olvasónő adatai az ő környezetét írnák le. Ha pusztán játékból feltételezzük, egymás tevékenységének előrejelzésére gyártott robotok vagyunk, akkor a Szerzőhöz hasonlóan járhatunk el, azzal a különbséggel, hogy mi valódi robottársaink mozgásának predikciójára szakosodott gépek vagyunk, míg neki az általa kitalált robotok (köztük a fikcionális Szerző énje) mozgását kell off-line szimulálnia. Az így leírt robotok önmaguk énjeit is offline szimuláció révén hozzák létre, azaz eljátsszák, mindenféle komoly következmény nélkül a hőst, a sztárt, a zsenit, a naivát, a széplelkűt, a báránybőrbe bújt farkast, a rosszfiút, a jó házból való úrilányt.

Az off-line szimuláció tipikus esete az, amikor egy adott nyelvi közösség tagjai megpróbálják megjósolni, hogy más személyek mely mondatokat fognak grammatikusnak, illetve agrammatikusnak tartani. Ilyenkor saját grammatikai feldolgozó egységünknek teszünk fel kérdéseket, és a mini-komputer által kiadott végeredményt a vizsgált személynek tulajdonítjuk. „A színtelen

269