Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Kollár József: "Hogy mily álmok jőnek"

tosabban fizikai valóságod szöveghű idézéséből támad a rossz érzés: hátha Ludmilla (ti. az Olvasónó') nem mint egységes egészet olvas téged, hanem csak felhasznál, igen, a szövegösszefüggésből kiszakított töredékeket arra használja fel, hogy egy csak általa ismert árnyékpartnert találjon ki magának ...őt betűzze ki, álmai apokrif látogatóját, nem téged” (Calvino, 1985, 167)

Az elmefilozófusok bevett technikai terminusát használva, olvasói vágyaink titokzatos tárgya, az Olvasónó' nem más, mint egy csinos zombi(na). A terminus eredetileg a haiti fekete mágiájából származik, és azokra az élőhalottakra utal, akiket bűneik miatt arra (a nem mindennapi halálra) ítélték, hogy össze-vissza csoszogjanak, motyogjanak, üveges szemekkel mereven bámuljanak, és öntudatlanul kövessék a sámán utasításait. Filozófiai értelemben a zombi olyan emberi lény, aki teljesen normálisan viselkedik, közben pedig egy szikrányi tudata sincs, az automaták osztályának egy példánya. A lényeg, hogy külső viselkedése alapján nem lehet megmondani róla, hogy lelketlen, azaz személyiség nélküli gépezet. Lehetséges, hogy legjobb barátaink éppen úgy zombik, mint a lelkünk titkaiért feleló's elmegyógyászok. A legfélelmetesebb az lenne, ha sikerülne valahogy bizonyítani, hogy mindannyian zombik vagyunk, s öntudatunkról szóló öntudatos beszámolóink alanya illúzió. így „az elmés nemes Don Quijotéről” kiderülne, hogy bár kétségtelenül agyas, semmiképpen sem elmés. Azombiknak, hasonlóan a robotokat irányító gépekhez, lehetnek funkcionális tartalommal bíró belső állapotaik, de ezek nem tudatosak. Olvasónőnk a szó szoros értelmében akkor sem tud semmit, amikor beszámol adott belső állapotáról. Miután megfigyeli belső életének éppeni mozgását, nem kezd el meditálni azon, hogy miről és hogyan számoljon be. Hirtelen olyan dolgok közt találja magát, amelyekről tudatnia kell környezetét és kész. Mi se sejtjük, hogy miért mondjuk, amit mondunk, azaz miért azt találjuk az elménkben, amit közölnünk kell. Úgy vagyunk tervezve, hogy képtelenek legyünk mentális világunk mögé kerülni. A szövegbeli Olvasónőtől, ettől az elragadó zombinától abban különbözöl kedves Olvasó, hogy állandóan rekreálhatod magad, olyan dolgokat használhatsz fel aktuális énleírásod során, amelyek eddig elkerülték a figyelmedet, eljátszhatod új és új drámák fő- vagy mellékszerepét, miközben reflektálhatsz alakításodra.

Minden ellenérzésünk ellenére az Olvasónő, bár nincsenek valóságos hitei, vágyai, reményei stb., könnyedén átmenne a Turing (1964) próbán, azaz olyan komputernek tekinthető, amely az emberekhez hasonlóan tud gondolkodni. A róla elnevezett tesztet Alan Turing találta ki, azért, hogy eldönthető legyen, van-e értelme intelligens komputerről beszélni, azaz „tudnak-e a gépek gondolkodni” vagy az egész csacskaság. Képzeljünk el két szobát, melyek mindegyikében egy-egy távvezérléssel összekapcsolt írógép található. Az egyik helyiségben egy számítógép és egy ember van (ők „írnak” az egyik gépen), akik válaszolnak a másik szobában tartózkodó játékos kérdéseire. Ha a kérdező meghatározott időn belül nem tudja eldönteni, hogy a válaszokat a gép vagy az ember adta, akkor a „számítógép” elé nyugodt szívvel odabiggyeszthetjük az „intelligens” jelzőt. A teszt hibájául róható fel, hogy nem tesz különbséget az emberi intelligencia szimulációja és emulációja között. Sokak szerint a mesterséges intelligencia programok csak utánozzák az emberi viselkedést, és nem emulálják, azaz nem közelítik meg. Tegyük fel, kedves Olvasó, neked kell eldöntened, hogy az Olvasónő ember-e, tehát tudattal rendelkezik, vagy

267