Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Iszlai Zoltán: Sarolta köztünk járt

vesen meghallgatta, biztatott is, hogy menjek csak ide vagy oda. De amit átvett, illetve gyakorolt belőlük, azt nem tólem tanulta. A reggeli negyedórás tornáját és napközben a légzésgyakorlatokat soha el nem hanyagolta. A fegyelmezettségéről azt tartotta: az édesapjuk rettenetesen szigorú ember volt, de amit követelt a gyerekeitől, az megedzette őket az egész életre.

A szülei gondozását is részben azért vállalta, hogy bebizonyítsa az édesapjának: mi mindenre képes az ő erős leánya. Csak nézem, hová lett az a jó kis erőm, szokta mondogatni, ahogy egyre hosszabbodott a pihenés időtartama.

Én évente egy-egy hetet böjtölök, ezt nem szerette, mert a koplalás az erőmet fogyasztotta. Jelszava az volt, hogy szükség van a kalóriára. Az üzlet vagy a ház körüli javítási munkákat stresszként élte meg. Elégedetlenkedett azzal, hogy öregségére ekkora nagy házban kell laknia.

Nagyobb terveket nem kovácsolt. Sem hosszú útra, se tartós beszerzésekre nem vágyakozott. Mi sem utaztunk együtt sehova. Amerre én mentem, nem tudta volna tartani velünk az iramot. Azt pedig nem viselte volna el, ha ő szorul mások segítségére vagy bárkinek a terhére van.

Nekem azt tanácsolta, ne vigyem túlzásba a lelki életet. Tanuljak meg az eszemmel is bánni, megfontolásból döntést hozni. Ne csak az érzelmi oldalát fogjam meg a dolgoknak. Arra nevelt, hogy egyszer-egyszer racionális legyek. Valóban sokat csiszolt rajtam. Ha ezt megköszöntem, elhárította magától a hálám kifejezését. Ha valakire panaszkodtam, azt ajánlotta, próbáljuk meg az ő szempontjait is megérteni.

Csodáltam ezt a diplomáciai készséget. Úgy tudott igazságot tenni, hogy soha nem tűnt elfogultnak, s mind a két fél érdekét figyelembe vette. Ha olyasmiben kértem a véleményét - mert én aztán igénybe vettem a tanácsait - amiben nem lehetett hirtelen dönteni, megállapodtunk, hogy átgondolja. Utána kifejti, mit tenne ő a helyemben, de persze helyettem rajtam kívül senkinek sincs joga ítéletet mondani.

Erőltetni nem erőltetett semmit. Ezért még jobban csodáltam. Ittam a szavait, mint a száraz föld az esőt. Nem bántam és nem szégyelltem, hogy ő lett a lelkem anyja.

Elmondhatatlanul hiányzik nekem. Sohasem tolakodtam, igyekeztem a családi ünnepnapokon háttérben maradni. A köznapok a miénk voltak. Néha ő is felhívott, hogy rég hallottam a hangodat. Szóval követte, vezette az életemet. Mielőtt beteg lett, az útinaplóit rendezgette. Egyet-kettőt kiegészített és legépeltette nekem. Mostanában keveset utazom és nem szabad begubóznom annyira. Azt hiszem, megint igaza van. Ezért kértem arra Ildit az IBUSZ-ból, nézzen utána, szerepel-e még útvonalaik között a Costa Doradai. Ha igen, tavasszal oda megyek, Saroltáék közös naplója lesz a kalauzom. Kérem, ne vegyék zokon, hogy meg kell osztaniuk velem az iránta való szeretetüket.

Most kimegyek a partra. Elnézegetem a vitorlásokat. Oly csöndesen sik- lanak a jégen, mintha láthatatlan kezek kormányoznák valamennyit. Felülről, ahonnan feltámad a szél. Köszönöm, hogy meghallgatott.

Réty Boldizsár most nem bánta volna, ha Annája belép a hallba. A váratlanul személyes női vallomást, meg azt, hogy a nagyasszony magába zárta pótleánya lényegi létezését, egyedül nehéz volt ilyen töménységben megemésztenie. Bár még kora délutánra járt az idő, megszaporázta lépteit a tö211