Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Iszlai Zoltán: Sarolta köztünk járt

mertetett minket össze, hogy őutána mi tartsunk kapcsolatot egymással. Ettől kezdve a drágám mindig nekem szólt, ha valamire szüksége lett. Én azonnal átszaladtam vele. Az öreg bőrgyógyász lánya akkor szervezett Jesolóba egy társasutat, Sarolta a kisunokáját hozta magával, én senkit. Akkor kezdtünk el beszélgetni. Fényképezkedtünk is, de én egyiken sem vagyok rajta. Ő valamennyi korosztállyal szót értett. Nem akarok nagy szavakat használni, de tényleg varázslatos volt az egyénisége. A fokfürdői úriasszonyok kivétel nélkül hozzá szerettek járni. Ugyanakkor a tizenhat éves kis cigánylánykákkal is jól elbeszélgetett. Ezt mindig csodáltam, én sokkal konzervatívabb voltam nála. Ha egymás mellé álltunk, fiatalosabbnak éreztem magamnál. Végtelennek tetszett a nyitottsága, a befogadóképessege. A fiatal lányok elmesélték a kis tánciskolái vagy a diszkó-problémáikat. Éppen úgy tudott nekik tanácsot adni, mint egy ötvenéves asszonynak férjével kapcsolatos problémákban. Lelki masszázst is adott. Nemcsak a fáradt arcokat simította ki.

Őnála ott a fekvőszékben kicsit mindenki úgy megtisztult, mintha meggyónt volna. Az érintés - az intimitás. Ettől mindenkinek megnyílik a lelke, különösen kettesben. Ha már elment a segítő, édes néném még bennmaradt az üzletben vendége kedvéért egy-két órácskát. Kevesebb lett a munkája, mint azelőtt a tanulólányok képzése idején, de az ismertsége, ha lehet még jobban növekedett a környéken. Én sokat helyettesítettem a gyógyszertárban a kollégákat, mert egyszál magamban éltem, de akárkit kérdeztem, nem fogytak ki az elismerésből és a dicséretekből felőle. Fogalom volt. Aki elkezdett hozzá járni, vissza kellett hozzá térnie.

Ő igyekezett később leépíteni a tömeget, mert fárasztotta, de akinek gyorssegélyt kellett adni vagy erősen ragaszkodott hozzá, azokat nem tudta, nem is akarta elutasítani. Az utolsó tanítványát Ildikónak hívták, a feltűnő tehetsége és kedvessége miatt őt szemelte ki utódjának. Bennünket is összehozott, de Ildi hirtelen férjhez ment egy pilótához és szinte azonnal elrontotta az életét. Sarolta ezt az egy csalódását talán soha nem heverte ki. De belenyugodott, mint Isten valamennyi elrendelésébe.

Munkakapcsolatba velem nem lépett, bár bizonyos dolgokban tudtam, s főleg igyekeztem volna segítségére lenni. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy felkarolt, de ha nem találkozom a megértésével és a törődésével, már rég visszamentem volna Kaposvárra, s lehet, hogy vissza is megyek. Akkora űrt hagyott maga után a városban, meg azok lelkében, akik szerették vagy egyszerűen megszokták, hogy délelőtt tizenegytől este hat óráig az ismert helyeken találkozhatnak vele. Turista biciklijére már ritkán ült fel, csak jó időben vállalkozott kerekezésre, de semmi pénzért sem hagyta volna otthon. A két fonott kosarát sem vette le róla, s ezek a kosarak sohasem ürültek ki, még az üzlet felszámolása előtti héten sem.

Napi dolgainkat is megtárgyaltuk, nemcsak az érzelmeket emlegettük. Kiértékeltünk mindent, amit lehetett. Értelmesebbé vált a világ attól, ha átbeszéltük egy-egy kicsi részletét. A napi munka már kifárasztotta, de csodálatosan értett ahhoz, hogyan kell estétől reggelig regenerálódni. Akkor örült a legjobban, ha esténként megállapíthatta, megint és még mindig jól tudta beosztani az idejét.

Engem foglalkoztatnak a természetgyógyászat vívmányai. Részt veszek tanfolyamokon és bemutatókon, hogy fejlesszem magam. Beszámolóimat szí210