Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Iszlai Zoltán: Sarolta köztünk járt

óhajtana-e közelebbi ismeretséget kötni két komoly szándékú »Rosszcsont Pistiivel, belföldön is. Hódolattal köszönti dr. Igaly István és Altorjai István.”-A meghívást egyikünk se vette tragikusan. Mégis tudtuk értékelni különös gavallérunk figyelmességét. Anna lányom persze röhögött, amikor beszámoltam neki, mi történt Dubrovnikban. O akkor már a Megyei Hírlapnál dolgozott. A levelezést bízták rá, kis színes riportokat is készített. Dr. Igaly történetesen a Köztársaság téren lakott, közel a szerkesztőségükhöz. Becsöngetett hozzá. Egy termetes leányzó fogadta. Tóle értesült arról, hogy régi albérlőjük pár hete csöndben elszenderedett.

Ahír hallatán még egyszer elővettem dr. Igaly fényképes névjegyét. Szinte hallottam a hangját, amint magyarázza: a jelképes montázson az oszlopok az antikvitást jelentik. Jobb oldalt a lapos tetejű ház körül a modernség szelleme honol, a tervező szerény szándéka szerint. Ifjúkorom dédelgetett terve egy nyugdíjasok háza volt. Ott lett volna nekem is saját otthonom, de ez nem lett megépítve. Igaz, a többi tervem se került kivitelezésre. Közbejöttek a háborúk.- Nem is lenne hülyeség tavasszal megint elmenni Dubrovnikba - igyekezett elterelni a figyelmet a régmúltakról Réty Boldi. - Anna még úgysem volt ott. Repülőgéppel két óra az egész.- Te, én már nem szeretek kétszer ugyanarra a helyre elmenni - vallotta be Sarolta a vejének. - Háromszékbe se mentem fel az idén, amikor Irmuska lányát temették. Pedig ha meggondolom, szinte ő lett volna a legközelebbi halott rokonom. Bécsbe lehet, hogy még kimegyek barátnőmhöz Dulovszky Ilához januárban. Neki is annyi baja van. Fel se tudja sorolni. Amúgy a kedélye változatlanul jó. A férje se fiatalodik. De azért biztos jólesett neki, hogy Metz nagypapáról milyen dicshimnuszokat zengett az osztrák tévé. Az első földalatti illemhelyét műemlékké nyilvánították a Grabenen. Visszaállították ugyanabba az állapotba, amilyenben 1902-ben lehetett. Fotókkal és filmbejátszásókkal idézték a kort. Most írja Ila, hogy a 3 millió aranykoronás beruházásért még a háború előtt a Monarchia bárói címet ajánlott föl neki. Vili bácsi visszautasította. Kijelentette: először is német állampolgár. Másodszor nem kucséber, hogy pénzért vásároljon címet. Annak idején átutazóban engem is meglátogatott. Barackot nyomott a fejemre és átfutotta az elszámolásokat. Ő volt az első olyan főnököm, aki kért tőlem egy csomag kékpapírt, rádobta redőnyös íróasztalomra, aztán föltette a lábait. Előtte bocsánatot kért, és mellesleg elárulta, hogy ő már két emberöltőt ért meg, s ez azt jelentette, hogy tizennégyszer járta körül az Egyenlítőt. Megtanulta: a mi korunkban így lehet leghamarabb túljutni a nyavalyáinkon.- Összeszámoltad, hányszor voltatok Sárikával külföldön? — kérdezte a veje. - Anna azt mondta, az indiai-thaiföldi utatok szenzációs lehetett.- Ott egyedül jártam. Sárika erre az útra nem vállalkozott. Az ilyen hosszú utazások sokban függnek attól, milyen az idegenvezetőd. A miénket Kovács Lászlónak hívták. Kellemes, középkorú, kis ember. A türelme minden zavaron átsegített. Észre se vettük a problémákat Halasi Rózsa főorvosnővel és Baró- tiné Egey Klárával együtt, aki könyvet írt róla.

A rúpia akkor 4 forintnak felelt meg. Néha megengedtük magunknak, hogy a rozoga taxikat igénybe vegyük. így mentünk Delhibe is a Hotel Mai- densből. A központtól legalább harminc kilométerre feküdt. A vörös erődben

202