Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Beke György: Itthon-e a gazda
az udvarra, s bármilyen kicsi is ez, elférnek, összezsúfolva, mintha a telek, az öreg kút, az eperfa védelmet nyújtana számukra. Magyarországi diákok előbb Kölcsey Himnuszát éneklik el, nem túl hangosan, de nagyon önérzetesen. Fejek bukkannak fel a kerítések mögül, biztató tekintetek szállnak feléjük. Soha nem zavarta meg éneklésük közben a diákokat senki. Ebben az utcában régi szalontaiak laknak, Arany János utódai, ha nem is vér szerint, de lélekben mindenképpen... Aztán piros-fehér-zöld szalaggal átkötött virágcsokor kerül a márványtáblára - most is láthatok egyet -, majd nyílt irodalmi órát tartanak, Arany János-versekkel idézik közéjük a múlt századi szalontai életet.- Melyik Arany-verset szavalják leggyakrabban a diákvándorok?- A Családi kört - feleli Szabóné. - Ha nem tudnám, eddig megtanultam volna... Este van, este van: kiki nyugalomba! Feketén bólingat az eperfa lombja... Körülnézek az alkonyaiban. Tüzelő fénye süt ki a tornácra. Az udvar elején kút, még a régi, mostanság tettek rá cementkávát. A tornác végében, a kicsike kert szélén öreg eperfa.- Itt állhatott az a hajdani is... Arany gyermekkorában - simogatja meg tekintetével Dánielisz Endre. - Ha jól számítom, ez az unokája. Irodalomtörténészek régi vitája, hogy hová való is volt Arany János családja, hol lehetett, melyik lehetett az a legendás Nagyfalu, ahol Toldi Miklós élt. Szilágysági barangolásom, a Berettyó partján, Szilágynagyfaluban magam is hallottam bizonygatni, hogy mondhat bárki bármit, ez volt a Toldi család ősi fészke. Az irodalomtörténészek vitáját a nép is átvállalta vagy éppenséggel az irodalom vette át a néptől? Az okiratokra hallgató józan történész - Kovách Géza - arra a véleményre hajlik, hogy noha az Arany család és a Toldi-monda eredete még mindig nyitott kérdés, „a jelek többsége a szilágysági eredetre enged következtetni”. Nagyszalonta féltékenyen követeli magának Toldi Miklóst is, Arany János családját is. Talán a hamu alatt is tovább élő szabadság-tűz őrizte meg jobban, bizonyosabban Szalontán a Toldi-mondát, az Esterházy család uralma idején is végig megmaradt, újabb meg újabb pörökben felparázsló szabadságtudatként, míg Szilágynagyfaluban a Bánffy-birtok árnyéka bizonytalan mesékké foszlatta a Toldi-emléket. Szendrey Zsigmond századunk tízes éveiben szalontai gyermekekkel gyűjtette össze a még élő Toldi-mondákat. Dánielisz Endre 1980-ban és ’81-ben megismételte a kísérletet, és még mindig bukkant élő nyomokra. Kajtor Sándor nyolcvanhárom éves szalontai földműves 1916-ban mondta tollba a diákgyűjtőknek: „Toldiék a Kajla-kocsmával szembe laktak, ott, ahun most a méntelep meg az új temető van. Nagyfalunak hítták régen azt a közsiget. Az üvék vót a máji Bencenyara (Bence-laposnak is híjják) meg a gyaraki szik is, amék még le19
