Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Tóth Péter: Egy befejezetlen és kiadatlan toldalék a múlt század első harmadából
A’ Magyar Szép Nem’ Tudósi és írói irta Horváth József Elek. Ite nunc fortes, ubi celsa magni Ducit exempli via1 Boethius Mi igen hibáznak azon külföldiek, ‘s a’ mi még inkább csudálkozásra méltó, némelly Hazafiak-is, kik a’ Magyar Nemzetet egyedül csak Márs’ véres mezejére születettnek lenni állítván, valamint általában a’ csínosodástól egészen hátra taszítják, úgy a’ Literaturában ‘s tudományokban éppen járatlanoknak vagy tökélletleneknek állítják: - a’ mai munkásabb világ már eléggé kifejtette, a’ miólta a’ Tudományos Gyűjtemény, Felsó' Magyar Országi Minerva ‘s egyéb folyó írásaink’ számtalan lelkes ügyes íróinkat buzgó munkálkodásra ébreszték; ‘s a’ naprúl napra szaporodó derék fárodhatatlan írók eléggé megczáfolák remek míveikkel. A’ Magyar Nemzet, valamint Mars’ zászlója alatt, midőn a’ Haza’ oltalma erős karát kívánta, minden Századokban számtalan dicső hősöket nemzett, úgy minden kigondolható dologban, mellyre csak magát szánja, bámúlandó mestereket szül. - Hány jeles Képfaragókat, Festőket, Musikusokat, ‘s minden nemű Miveseket nem számlálhatnánk, ha azokat más Nemzetek’ példája szerént feljegyeznők! - De az vala elejétől fogva hibánk, hogy inkább csudáltuk a’ külföldet, mint ön Hazánk’ dicsőségére ügyeltünk volna. - Ha Magyar földünk minden idő korban eggy eggy Valerius Maximust,2 avagy Plutarchust3 táplált volna kebelében, hány, most örökre feledékenységgel födött szép, dicső ‘s nemes tettek hirdetnék nagyságát Nemzetünknek? - Ha minden Századunk csak eggy Cornelius Nepost4 vagy Sallustiust5 szült volna, hány jeles hősök szaporították volna számát azoknak, kik most tündöklenek Nemzetünk’ év könyveiben, kiknek neveiket a’ sír örökre eltakarta! - ‘s a’ temerdek polgári háborúk szorgos feljegyzése mennyi tudni méltó dolgokat tartott volna fel. Nem kelle ekkor a’ mostani Században véletlen reá botlani ama’ halhatatlan Magyar Curtiusra Dugovics Títusra,6 kinek hazájáért elkövetett olly nemes elszánása mellett-is irígylették Történet íróink dicső nevét az onokáknak által adni. - így van sok jeles hős, sok Magyar valódi nagy ‘s nemes lélek eltemetve, ‘s mi azoknak emlékeit haszontalanúl keressük bemohosúlt várainknak om- ladéki között. - Ide járni az a’ belénk rögzött hibás elő Ítélet, melly szerént Nemzetség beli okleveleinket valamelly Történet búvárnak, vagy tudós férj- fiúnak által adni, ‘s vele közleni szentség törésnek, - e, vagy jusaink el- árúlásának tartjuk; pedig mennyi ritka dolgokra nem találhatni illyenek köztt, csak az előbb említett Dugovicsnak felfedezése-is nyilván bizonyítja. Szükség azonban hevemet e’ pontban eloltanom Tudósainkra és Literá- torainkra nézve, ha fárodhatatlan Sándor Istvánunkat, ‘s kiket mint régieb- beket előbb kelle említenem, Bőd Pétert, Horányit, Veszprémit, Wallaszkit, ‘s többeket, kik Magyar íróink lajstromit szorgalmatosán rendbe szedék, tekintem; de ezek-is már abban az időben írtak, mellyben a’ régiség homályjából nehéz vala valami bizonyost kiszedni. Annyi csak ugyan bizonyos ezeknek útmutatása szerént, hogy anya nyelvünkön 1533. d[ik]. év ólta számtalan írókat számlálhatunk. Latán nyelven pedig sokkal régiebbeket ismerünk, ámbár keveseket. Ha az előbb felhozott esztendőben, ‘s az’ időtől fogva ennyien futák 164
