Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kiss István: A sport erkölcsfilozófiája
járó Hammurábi-féle szemet-szemért elvű „retributív igazságosság”, tehát a büntetés helyett. A versenysportok játékszabályainak archaikus jellegét támasztják alá a csaknem minden sportágban meghonosodott istenítélet-csökevények, a sorsolások is. Ezekben nem víz vagy tüzesvas próba az igazságművelet eszköze, hanem pénzfeldobás (fej-vagy-írás) alapján választhat a szerencsés nyertes térfelet vagy szorítósarkot, illetve sorshúzással döntik el a klubcsapatok csoportbeosztását vagy a pálya- illetve úszósávbeosztást. A fent írtak igazolják, hogy a versenysporthoz teljesen más lélektani alkat kell, mint az egészségmegőrző' és szabadidó' sporthoz, mivel a sikerorientált sportolót állandó motiváció készteti saját teljesítménye folytonos jobbítására, mások teljesítményének túlszárnyalására, önmaga kipróbálására. A győzelemre, csúcsteljesítményre törő versenysportolók szemében a verseny kockázata, amikor a győzelem és vereség kockázata nagyjából egyenlő, tulajdonképpen az élet értelmét jelenti mind az amatőr, mind a sportból élő professzionista sportoló szempontjából. A vereség kudarca nem töri le, hanem elemzésre készteti, hogy mit, hol rontott el? A sikerorientált sportolók hajlamosak kudarcukat a kellő erőfeszítés hiányának, a sikert pedig saját képességeiknek tulajdonítani. Elengedhetetlen követelménye a sikeres versenyzésnek a rendíthetetlen önbizalom. Öröm hallgatni Kokót (természetesen Kovács István profi pályára lépett ökölvívó-bajnokunkat), amikor az éppen esedékes mérkőzés előtt megnyugtatja az érte szurkoló és aggódó országot, hogy súlya rendben van, nagyon erős és kitűnő formában van. Tömeglázadás az elitsport ellen Minden kor társadalma kitalált olyan látványosságot a tömegek részére, amely biztonsági szelepként is működött a társadalmi feszültségek levezetésében. Ismertek a valláshoz kötődő ceremóniák és felvonulások a mezopotámiai papkirályok és az egyiptomi fáraók idejéből. Az ógörög dionüszoszi énekes-táncos felvonulások, színházi előadások. Kocsiversenyek Rómából és Bizáncból. Gladiátori játékok a római birodalom minden jelentős városában megépített amfiteátrumok fő vonzerejeként. Lovagi tornák, királyi esküvők, nyilvános kivégzések a középkorból. A színház fellendülése a barokk korban, és a sport térhódítása az újkorban. A látványosságok mindegyike mozgalmas cselekmény és lenyűgöző látnivaló. Konfrontáció esetén a lényeg a győzelem vagy a vereség. A tömeg ugyan isteníti a kocsihajtót, a gladiátort, a színészt, a torreádort vagy a labda zsonglőréit, az igazi látványcsemege mégis az istenített sztár bukása. A tömeg ugyanis, miközben isteníti mindig féltékeny is bámulata tárgyára, mert tulajdonképpen irigyli annak sikereit. A személyiségjogait felismerő modern ember természetesen teljesen egyenlőnek tartja magát a velük született tehetségükkel maguknak arisztokrata státust kivívó sztárokkal és megtalálja a módját annak, hogy kifejezze, semmivel sem tartja magát rangban alábbvalónak. Először csak ünnepi öltözet helyett farmerbe, pulóverbe öltözve megy színházba, operába, hangversenyre, hogy kimutassa: ő bizony a múzsák szentélyében sem esik hasra azoknak a teljesítménye előtt, akik az ő pénzén énekelnek, zenélnek, vagy állítják ki képzőművészeti alkotásaikat. A következő fázis az, amikor a pro133
