Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kiss István: A sport erkölcsfilozófiája
dukció aktív résztvevői akarnak lenni. Erről főleg rock-hangversenyek őrjöngő hangzavarba fulladó botrányai tanúskodnak. Kísérleti színházak rendezői nézőkkel pótolják a statisztákat, hogy aktívabbá tegyék jelenlétüket, a dionü- szoszi ünnepek felvonuló kardalosainak, táncosainak halovány visszfényeként. A sportban egészen sajátságos a deheroizálás fejlődési iránya. Játék határok nélkül A hazai közgondolkodásban a sport fogalma azonos a versenysporttal, ami kevesek aktív erőkifejtését vagy küzdelmét jelenti passzívan szemlélő sokezres nézősereg előtt. Az ország sportban elért sikerét nálunk az érem- vagy ponttáblázaton elfoglalt előkelő helye jelenti a nemzetközi mezőnyben. Ugyanakkor az Európai Unió országaiban sokkal inkább a rendszeres egészség- megőrző sportot űzőknek az egész népességhez viszonyított részaránya jelzi az országok sportban elért eredményét, ami ott 50-60 százalékot is elér a mi 10-15 százalékunkkal szemben. A modern versenysport az ógörög olümpiai játékok múlt század végi, 1896-ban kezdődött felújítása nyomán indult hallatlan fejlődésnek, Pierre de Coubertin báró szándékai szerint az ókori tiszta amatőr sportszellem alapján. Az eltelt száz év alatt ez a szándék alaposan módosult. Az újkori versenyek eredeti új eleme a győzteseknek járó bajnoki cím mellett az időben és térben mérhető versenyszámokban nyilvántartott csúcs- eredmények állandó túlszárnyalására való törekvés, a „rekordhajhászat” E versenyszellem kialakulásának kedvezett a modern piacgazdaság létrejötte, amelynek éltető eleme az állandó verseny új nyersanyag lelőhelyekért, új termelési módszerekért, gyártási technológiákért, új piacok meghódításáért és a versenytársak piacról való kiszorításáért. Ez az üzleti versenyszellem minden vállalkozó szervezet minden szintjén érezteti hatását. Nem tudják befolyása alól kivonni magukat a csak a megélhetésükért dolgozó munkavállalók sem. Csak azt sikerült elérniök, hogy kiharcolták maguknak a napi nyolcórás, majd annál is rövidebb munkaidőt, úgy, hogy a pihenés mellett sportra is jut már idejük. Sportegyesületi tagok lettek, edzésekre járnak, versenyeken, mérkőzéseken vesznek részt. Kiderült azonban számukra az, hogy a versenysport olyan tevékenység, ahol csak egyetlen győztes lehet és minden további résztvevő vesztes. Tehát egyetlen sikerélménnyel számtalan kudarcélmény áll szemben. Az élen még csak változhat a sorrend, de a futottak-még-kategóriá- ban örökké vesztes maradhat valaki örökös kudarcra ítélve, ami egyenes út lehet a neurózis felé. Ezt az állapotot elkerülendő Hollandiában és Skandináviában sportszerető fiatalok - sportklubtagok - kisebb-nagyobb csoportokat alkotva kilépnek egyesületükből, de csak azért, hogy a maguk szájíze szerint sportolhassanak. (A döntésben szerepe lehet a libertáriánus EN-központúság- nak, amely nem képes elviselni, hogy valaki is dirigáljon neki, meg elege van az állandó egzisztenciális versenyből). Bérbeveszik korábbi egyesületüktől a pályát vagy termet és a szokványos sportágakat saját játékszabályaik szerint, edzői irányítás nélkül, a nemzetközi vagy hazai versenyszabályoknak fittyet hányva, versengés nélkül űzik az egészségükért, szórakoztató módon, baráti társaságban. 134
