Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Györffy Miklós: Kopaszodó Sámsonok
ÍROTTKŐ STÚDIÓ X KLOIBER ALEXANDRA Színek, avagy egy élettöredék képekben A színek a végletek kontrasztjai: a XIX-XX. század fordulójáé, a társadalomé, az erkölcsi normáké, az életeké, az érzéseké... A fehér és a fekete: ez adja az élet vázát: a naiv gyermeki megnyilvánulásokat ill. a későbbiekben az ezeket felidéző reakciókat, élményeket. Mondhatjuk úgy, hogy álom és valóság. A kék expresszivitása hol érzéki, hol „beteges", azaz hol erőteljes, hol halovány tónusú. A kék, a nő. A vérvörös valóság, a gyilkosság, amely az ösztönök és a vágyak felszabadítója. Anyagyilkosság. A századforduló társadalma, a nagypolgárság alkonya, amelyet a dekadencia, a modernség, az introverzió jellemez. Az irodalmi lélekismeret kezdetlegessége miatt az írók és költők jobbára csak a pszichológiára hagyatkozhattak. Ennek tükrében az ösztönös cselekedetek sorsdöntő szerepét, fontosságát hangoztatták, főleg Freud nyomán. A kor embere pedig érzékeny és fogékony volt a színek ill. árnyalataik iránt, vagyis az egyes művészi interpretációk összekapcsolását illetően. Eszköze a correspondance, amely a különböző érzékterületek egybejátszását jelenti. így a világkép is apró észrevételek egysége, ami nem nélkülözheti a szubjektív fogékonyságot. Ez az impresszionizmus. A közlés lényege nem társadalmi jelentőségű, tehát nem valamilyen általános helyzetet vagy állapotot közvetít, hanem az egyéni pszichikumban lejátszódó folyamatokat. Csáth Géza és a Witman-fiúk. A látszólag nyugodt, csendes gyermeki lelkek tele vannak feszültséggel, elfojtott vágyakkal. Ezek háttérbe szorítják a pozitív élményű érzéseket és először közönyt, majd gyűlöletet eredményeznek. Fehér és fekete. A materialista, természettudományos felfogásnak „köszönhetően" nincs szó semmilyen felettes, ítélkező hatalomról sem. Ez az ateizmus így inkább passzív, elfogadó, mint a byroni komoly állásfoglalás. Valójában pedig a társadalmat irányító erkölcsi kötöttségek, konvenciók elleni tiltakozásról van szó. A XIX. századi realizmus nem tűnik el, hanem tulajdonképpen felfrissítik, a valóság minél színesebb, részletezőbb, árnyaltabb ábrázolásra törekvésével. Ennek legfőbb eszközei a dekoráció, a stilizáló eljárások, a stílus hangulati effektusainak keresése, a szófűzés, a képalkotás, a metafora, és végül, de nem utolsósorban a szinesztézia, azaz az „öt érzék ezer muzsikája" (Babits Mihály: Free trade). Csáth Géza is gyakran élt novellájában ezekkel a költői kifejezési lehetőségekkel, pl. „Apró lámpájuk, mint az erdő elátkozott kastélyának távoli világa, fénylett a nagy padlás barna, nedves homályában." Pók Lajos irodalmi totalitásról beszél, amely a szélsőséges álláspontokból és a kompromisszumokból jött lére, ill. amelynek szinte minden alkotása a polgárság válság-ér-
