Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11-12. szám - Györffy Miklós: Kopaszodó Sámsonok

XI ÍROTTKŐ STÚDIÓ zetéből fakadt. A megoldás: kivonulás az esztétikák hagyománytisztelet és tekintélyek ál­tal szabályzott formáiból. Ez a szecesszió - filozófiáját a nietzschei „minden érték átértékelése", a bergsoni irracionalizmus, a wagneri művészet-mámor hatja át. A századforduló embere individualista, befelé forduló volt. Az önvizsgálat még a dekadenciánál és a modernségnél is fontosabb vonása volt a kornak. Ugyanakkor a szellemi életben két Jung-féle embertípust különböztethetünk meg. Az egyik az extro­vertált, „kifelé fordult", a másik az introvertált, a „befelé fordult" típus. A XIX. század közepét az extrovertált művészek határozták meg, akik a világot közvetlenül műveikbe formálták, mint Balzac, Dickens, Madách. A későbbieket viszont a befelé fordulók, a világot az én világán át megszűrök jellemezték. Ez utóbbihoz sorolhatjuk többek közt Csáth Gézát is. Novellája leginkább egy neurózis leírása, elemzése, mely az elidegenedés növekvő lélektani és társadalmi szerepének jellegzetes tünete. Futó hangulatok, benyo­mások, szenvedélyek művészi megjelenítése. Nem hisz a nagy eseményekben, a nagy ér­zésekben, hanem kételkedik. Tartózkodik a monumentális ábrázolástól, mégis inter­pretációja szinte minden mozzanatot, árnyalatot azzá tesz; különösen az emberi viszo­nyok, kapcsolatok ábrázolásában. A Witman fiúk csak annyira foglalkoztak anyjukkal, amennyire ezt a mindennapi, szokásos kommunikáció ill. szerep megkívánta, és fordítva: „Kevés közük volt egymáshoz..." „Witmanné enni adott nekik, és tiszta alsót szombaton este. Az iskolába is velők ment, ha iratkozni kellett. Különben csendesen élt, és csendesen hízott..." Ezáltal mindenki kialakította a saját világát, amelyben introvertáltan élt, azaz elzárkózva a külső, valós környezettől, a társadalmi normáktól. A szecessziós irodalom és művészet nőszemléletében nyilvánul meg talán a leglátvá­nyosabban a dekadencia. Mindenekelőtt Nietzsche nőszemlélete hatott és érvényesült: a nő „szép és veszélyes macska a nemiség csapdájával". Ez okozza halálát a kövér Witmannénak, szemben az Anyagyilkosság másik, fiatal és karcsú női alakjával, akire a nietzschei leírás pontosan megfelel. Lehetne akár (a modern) Ádám és Éva története is, az adott korra, körül­ményekre vonatkoztatva... A szecessziós művészek nagy része azonosult a századvégi dekadenciával, amely nem értékítélet és így a kor nem a hanyatlás kora, hanem hangulat. Képviselői leginkább a fiatal, pályájuk kezdetén álló művészek, akiknek egy része a műveltség-élmények elsa­játításával törekszik a lelki folyamatok megértésére, tökéletes interpretálására. Ekkor „születnek" a poéta doctusok ld. Babits M. és Csáth Géza is. Újra felfedeznek és kedvelnek bizonyos irodalmi műfajokat, mint a novellát, a fantasztikus novellát, a lélektani regényt... stb. Az irodalmi szövegek nyelvezetében is érvényesül a dekorativitás, a stilizálás, a régebbi és a tájnyelvi szavak használatával. Egyrészt ezek adják modernségét, másrészt a természettudományos gondolkodás. A halál élményének materialista és naturalisztikus megjelenítése, megfoghatósága. Proust nyomán az esztétika lényegét a következőkben fogalmazták meg: csak a szenvedés teszi lehetővé, hogy önmagunkat és helyzetünket a világban megismerjük. A szenvedés, amely egyfelől önmagunké, másfelől környezetünké. Különösen a fiatal generációt vonzza és elégíti ki a pusztítás ill. az önpusztítás. Ilyenek a Witman fiúk. „Kifogyhatatlanul érdekelte őket a fájdalom misztériuma. Nemegyszer megkínozták egymást is... Az állatkínzás pedig komoly és természetes szenvedélyükké vált..." Ez valódi szenvedély, mert nincs kegyelem, nincs tisztelet, nincs lelkiismeretfurdalás és mert nincs félelem-érzet. Számukra ez az igazi öröm, a férfiasság, az erő forrása. „Csil-

Next

/
Thumbnails
Contents