Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11-12. szám - Györffy Miklós: Kopaszodó Sámsonok

ÍROTTKŐ STÚDIÓ

VIII

PETER SHEEDY

Csongor tanulsága (8)

Csongor lekuporodott a csónak és a mereven maga elé kémlelő férfi mellé. Köszönni akart, de látta a mentőövért kiáltani sem akaró tekintetet, mely a távoli hullámokon billegett, ezért beúszott mellé, s immár együtt ringatták szemeiket a vízen.- Lopja valaki az erszényedet, Csongor!

Csongor rémületében pillanatok alatt a partra éviekéit, ahogy megszólalt mellette az alak. Maga sem tudta azonban eldönteni, hogy a csendbe belecsobbanó hang ijesztette-e meg vagy az okozott nagyobb riadalmat benne, hogy be sem mutatkoztak egymásnak és a férfi mégis a nevén szólította. Hamar lenyugodott aztán, s azzal felelt a figyelmeztetésre, hogy hátra sem pillantva kényelmesen könyékre ereszkedett, hogy a homokos part egészen a háta közepéig bőréhez simult, majd némi hang kíséretében félrehúzta a száját.- Ugyan már, erre senki sem jár, és senki sem lopna el senkitől semmit. - szólalt meg végül Csongor, tovább gördítve beszélgetési szándékát.- Egyébként honnan tudod a nevemet? - folytatta.- Tudom. - hangzott tömören a válasz, cseppet sem azt sejtetve, hogy bármit is szándékában áll még mondani az ismeretlennek, aztán mégis folytatta. - És azt is tudom, hogy nem jársz egyedül, hanem valaki mindig kísér téged, egy lépéssel mögötted jár.

Erre aztán Csongor ijedten hátratekintett. De nem látta maga mögött Eurüdikét. Mire visszafordult a férfihez, az már a csónakban ült és lapátolt a gyönge hullámokon. Csongor térdig gázolt a vízben és a férfi után kiáltott.- Mi volt ez az egész? Tréfa? - kiabálta értetlenül Csongor. Aztán nagyot kanalazott füleivel a csendből, hogy a csónakos minden szavát értse.- Tanulság, tanulság. - hangzott Orpheusz egyre távolodó hangja.

Csongor kikecmergett a partra, majd visszatért.

Csongor az erdőben (9)

Az erdőt egy lassan csordogáló ér szelte át, melynek forrása egy közeli barlangból fakadt. Csongor megtelepedett egy fa tövében és szívta magába szüntelen a zöld minden illatát.

Szomját akarva oltani, Csongor belemerítette a kezét a vízbe. Különös érzés ragadta el. A víztükörből önmaga felé mozduló kezeket, mintha önmaga mögül a fák közül is érezte volna.- Hát minden, amit érzek, Hozzá tartozik?

Legnagyobb meglepetésére, miután karjait is maga mellé engedte, és szemei körbejárták az erdő fáit, de senkit nem talált, a lombok alatt a szél halk választ hozott.- Hozzá tartozik.- Ki vagy te? - forgatta körbe tekintetét közben Csongor.- Te. - hangzott a válasz.- Itt vagy, de nem vagy más csak egy-egy kérdésre a válasz. - mondta a lelkesedésben alábbhagyott Csongor.